Aprót bólintottam.
- Ö, bocsi, de előtte átvennék valami kényelmesebbet - mondtam halkan és Csabának hátat fordítva - magamban szitkozódva - a házunk felé rohantam. Komolyan mondom, néha magamon sem tudok kiigazodni... Most miért kellett ez? Csak simán levehettem volna a sarumat és mezítláb is játszhattam volna. De neem, nekem el kellett jönnöm. Igazából a belső kirohanásom okát csak később sikerült megértenem, de mire az emeletre vezető lépcsőn felfelé tartottam, dühös gondolataim helyét, pillanatnyi ruhatáram átgondolása vette át.
Erős copfot fabrikáltam magamnak, és lábujj közti, ezüst köves sarumat tornacsukára cseréltem. Blúzomat az ágyra hajítottam és narancssárga topot vettem helyette. Nem akartam kutya módra lihegni, amikor visszaérek, ezért a kis tisztás szélén lassítottam és sétálva tettem meg a maradék utat.
- Oké srácok, most, hogy Málna végre visszaért, kezdhetjük!
Éreztem, hogy arcom céklavörössé változik, de azzal nyugtattam magam, hogy ráfoghatom a futásra. A helyemre kocogtam, és ugráltam párat, hogy bemelegedjek. Gyerünk, itt az idő, hogy bizonyíts!
A kapus kirúgta a labdát... és egyenesen fejbe talált vele.
* * *
- Biztos jól vagy?
Magam elé bambulva bólogattam. Hát ezt megint jól megcsináltad! - szidtam magamat. Panka idegesen toporgott mellettem, kezében egy vizes palackkal.
- Gyere, menjünk! Még a végén ránk fogják, hogy ellógjuk az ,,összekovácsoló" programot.
Panka hangos nevetésben tört ki. Nos, igen az összeKovácsoló program. A fiúk legnagyobb poénja a mai napon...
Megcsóváltam a fejem és a karjánál fogva magam után rángattam, egészen a diákokból álló tömegbe. A kör szerű képződmény közepén különböző színű, rikító pólókban felsőbb évesek ácsorogtak. A pólók hátulján betűket viseltek, és könnyen kitaláltuk, hogy ezek valószínűleg a rémálmainkat valóra váltó diákok lesznek.
Intettem egyet Pankának és a C betűt viselő, sötét hajú fiú közelébe tolakodtam.
- Megmaradsz?
Csaba mellém állt, és lazán keresztbe tette a karját.
- Azt hiszem. Kaptam már ennél nagyobb rúgást is - hazudtam. Igazából baromira fájt, és még mindig szédültem.
- Oké! Hát akkor, aki itt van, itt van, aki nincs, arra meg nem várunk! Ma délelőtt, az ebédig csapatépítő játékokat fogtok játszani a tábormesterekkel, akiket ezekben a felettébb ízléstelen pólókban csodálhattok meg!
A tábor lakóin halk kuncogás - ami pedig a játékokat illeti - elégedetlen morajlás futott végig, de Kovács tanár úr rendíthetetlennek bizonyult.
- Reggel volt egy igen egyszerű kérésem, de ezt nem minden osztálynak sikerült betartania. Ami a következményeket illeti, magatokra vessetek!
Kezeit drámaian maga elé emelte, majd intett, hogy részéről ennyi.
A srác, aki hozzánk lett beosztva jobb karjával nagyot intett, majd megindult a kiserdő felé.
- Erre kíváncsi leszek - mormoltam magam elé.
- Erre én is!
Összerezzentem. Úgy tűnik, Csaba mindenhol ott van. Valahogy azonban ez nem zavart engem. Sőt talán túlságosan is élveztem a társaságát.
- Oké, srácok, itt kéne csinálni valamit, ami egy körre hasonlít - mutatott egy kisebb, fa mentes területre - Amúgy a nevem Zoli, de szólítsatok csak mesternek.
Remek! Ez a srác is egyike a nagyhangú-nagy arcú alfajnak! - forgattam meg a szemem.
Szerencsére azonban bebizonyította, hogy igenis normális. A bemutatkozás után idióta, táboros játékokat játszottunk, bár be kell, hogy valljam, amikor a Csókjátékra került sor, a gyomrom összeszorult. Persze aztán megtudtam, hogy ez nem egészen az, aminek látszik. Viszont - mivel kevés volt a lány - ez a feladvány elég viccesre sikerült.
Végül Zoli elengedett minket ebédelni. Ott aztán újabb feladatokat kaptunk a mai napra. A fiúk nagy része hangot adott nemtetszésének, de én - személy szerint - örültem, amikor megtudtunk, hogy az idei ,,Záróbuli" feladványa tánc lesz. Plusz egy adott téma a tánchoz. Minden osztály előad majd egy koreográfiát a kihúzott zenére, és ez is beleszámít majd a pontversenybe.
Zsebre dugott kézzel araszoltam a fekete baseballsapka irányába. Most komolyan, miért épp engem kellett kiküldeni!? Jobb kezem mutatóujjával eltűnődve köröztem a három cetli felett. Egyet már kihúztak. Végül megragadtam egyet és kezemet újra a zsebembe süllyesztettem.
- Na, akkor lássuk! - mormoltam magam elé, és széthajtogattam a sárgásfehér cetlit. Az osztály a füves réten heverészett és látszólag senkit nem érdekelt a cédula tartalma. Megköszörültem a torkom.
- Hát ömm, a téma az őrület... - felvontam az egyik szemöldököm és végignéztem a fiúkon. Nos, azt hiszem ez menni fog!
- És a szám, amit hozzá kaptunk... - tátott szájjal bámultam a papíron szereplő dalt.
- Ömm, szóval a szám a Mad world.
Hát nem épp egy összeillő párosítás, és azt sem lehet mondani, hogy ezzel a párossal oltári bulit tudunk csapni. Visszatömködtem a lapot a zsebembe és én is lehuppantam a fűbe.
- Ötlet?
Zoli végignézett rajtunk, de valószínűleg visszaszívta volna a kérdést, ha teheti.
- Adjuk fel! - kiabálta be egy srác valahonnan a hátam mögül. A hangjáról még nem ismertem fel. Felhúztam a térdem és eltűnődtem. Végül is a szám nem éppen vidám. Az őrület, pedig lehet depresszió is. Vagy valami ahhoz hasonló. Már csak az volt a kérdés, hogy mindezt hogyan lehetne eltáncolni.
- Feladni, öcsi? Ez itt egy gólyatábor, nem pedig kvízműsor! Akkor is fel kell lépnetek szombaton, ha a produkciótok a nagy semmi.
Hát ez nem hangzott túl jól.
- Nekem van egy ötletem.
Magas, barna hajú fiú sétált ki Zoli mellé. Elég magának való típusnak tűnt, így első látásra. Ha emlékezetem nem csal Krisztiánnak hívták.
- Hallgatlak.
- Nos, én már három éve egy táncstúdióban tanulok. Szóval, ha mindenki benne van, szívesen összedobok egy koreót.
- Ez egész jól hangzik. Ellenvetés?
Mivel nem volt, a fiú visszasétált a helyére és leült.
- Na, emberek, ha ez minden, most elmehettek. Négyre mindenki ugyanitt. Megkezdjük a gyakorlást.
A legtöbben meg se várták, míg befejezi, máris a pálya felé rohantak. Mivel immáron én is csapattag voltam, nem tehettem mást - követtem őket.
Magamhoz képest egészen jól játszottam. Ugyan csatárnak mindig is jobb voltam, a fiúk hallani sem akartak arról, hogy engem előre állítsanak - megmaradtam hátvédnek.
- Jó voltál!
Olivér megveregette a hátam majd a házunk felé kocogott. Hihetetlen, milyen magas! Legalább százkilencven centi!
- Köszi! - motyogtam és én is a ház felé vettem az irányt.
- Hé, Rasp!
Zsebre vágott kézzel kullogtam. Csaba újra elkiáltotta magát.
- Hahó! Hozzád beszélek!
Fejemet oldalra fordítottam, hogy lássam, mi történik. Utolért és lelassított. Hozzám beszélt? Hozzám.
- Ha nem a nevemen szólítasz, kicsi rá az esély, hogy ezt magamtól is kiderítsem.
- Hát akkor jegyezd meg, mert mostantól Rabs leszel.
- Rasp? Milyen hülye név ez! Ne röhögtess!
- Tőlem lehetsz Berry is! - vonta meg a vállát és száját féloldalas vigyorra húzta.
- Raspberry, mint Málna. Nagyon elmés... De a saját nevemet jobban bírnám.
Újra vállat vont. Már a faház lépcsőjén sétáltunk felfelé.
- Kíváncsi vagyok, mit táncol össze nekünk ez a Krisztián, vagy ki a fene.
Én is kíváncsi voltam.
A szobaajtónkból búcsút intettem neki, majd magamra zártam. Pontosabban magunkra. Erika az ágyán hasalt és elmélyülten társalgott a mobilján. Még csak fel sem nézett, amikor beléptem. Neked is szia! - puffogtam magamban.
Csendesen a kis tükör elé osontam és kibontottam a hajam. Újra a reggeli fonatba kötöttem és a sarumat is visszavettem. Bőröndömből előhalásztam a mappámat és kiosontam a szobából.
A kiserdő fái közt csend honolt, csupán a madarak csicsergése töltötte be a lombokat. Leültem egy tölgy tövébe és kinyitottam a mappát. A hófehér lapot néztem és tűnődve rágcsáltam a ceruzám végét. Végül rajzolni kezdtem.
A szél lágyan fújdogált. Otthonosan mozgott a göcsörtös törzsű fák közt. Éppen egy rózsát tökéletesítettem, és mélyen magamba szippantottam az avar jellegzetes, átható illatát.
- Ügyes!
Szívem majd' kiugrott a helyéről, mikor meghallottam a hangját. A ceruza megszaladt a kezemben és egy erőteljes vonallal átszelte a virágot.
- Volt. - egészítettem ki a mondatot.
- Nem is zavarlak.
Feltartott kézzel megindult a tisztás felé. Néztem a távolodó alakját. Vajon mit csinálhatott itt egyedül? Bár a kérdés az én számból meglehetősen furcsán hangzott volna.
Lecsuktam a mappa fedelét. Fejemet a fa törzsének támasztottam és a madarak dalát hallgattam. Mikor a karórámra pillantottam, gyorsan felpattantam és futni kezdtem. Öt óra múlt tíz perccel.
Már mindenki a tisztáson álldogált. Krisztián éppen két sorba igazgatta a többieket. Megszaporáztam lépteimet és a mappát a földre hajítva odafutottam a többiekhez. Csaba intett én pedig mosolyogva viszonoztam. Volt benne valami. Valami, ami már az első találkozáskor megfogott benne. Elég, Málna! Őt úgysem érdekled, és amúgy is, mit akarsz tőle?
Megráztam a fejem.
- Málna odébb állnál egy kicsit. Amúgy sajnálom.
- Nem történt semmi. Még ezer másikat rajzolhatok, amíg itt vagyok.
Rámosolyogtam Krisztiánra, aki idő közben tovább állt és a többieket is igyekezett a sorba terelni. Zoli a rét szélén állt és hangos röhögéssel jutalmazta a próbálkozását.
Az osztály nagy része izzadtan indult meg az étkező felé. Panka izgatottnak tűnt mikor lecsapta mellém a tálcáját.
- Mit kaptatok? - kérdeztem és a zöld levesben turkálni kezdtem egy darab kenyérrel.
- Buli és hozzá az I love it-et. Bár nem kéne ennek ennyire örülnöm. A fiúk úgyis botlábúak. Egytől egyig.
- Hm - bekaptam a kenyeret, de legszívesebben visszaköptem volna - mi a Mad world-öt kaptuk. Mellesleg nehogy beleegyél a levesbe.
Vacsora után, fagyival és egyéb ehető dologgal felpakolva, a padunk felé tartottunk.
- Mit akart a bátyád reggel?
- Megkért, hogy igazoljam a haverjai előtt, mekkorát röfögött az egyik közös családi ebéd kellős közepén. Tiszta hülye.
Panka megforgatta a szemét és felült a pad támlájára.
- Néha komolyan nem értem őt.
- Ne is próbáld meg megérteni. Hálát adok az égnek, amiért Ádám még csak két éves.
Tekintetemet a pályán cikázó fiúk közt járattam, míg rá nem akadtam arra a személyre, akit kerestem. Bekaptam egy gumimacit és nagyot sóhajtottam.
- Ez nem hangzott túl biztatóan.
Nem is volt az. Főleg, mert belül éreztem, hogy Csaba nem pusztán felkeltette az érdeklődésemet. Minden igyekezetemmel azon voltam, hogy ezt az érzést csírájában fojtsam el.
Tekintetemet inkább a kopott pázsitra szegeztem és még egy macit vettem a számba.
- Nem is tudom. Te mit gondolsz Csabáról?
Panka az eget kémlelte és közben ajkát harapdálta.
- Ránézésre normális, de tudod milyenek...
Tudtam, de nem tehettem ellene.
Mire a meccs véget ért, betermeltem az egész zacskó gumimacit, és Panka fél szelet csokiját. Remek, még semmi nem történt, és máris evésbe fojtom a nem létező bánatom!
Gyors zuhanyzás. Fogmosás. Minden, amit az ember esténként tenni szokott. A nedves csempén álltam és a tükörképemet bámultam.
Végül lesütöttem a szemem és törölközőmet a vállamra dobva, a szobába sétáltam.
Erika fehérneműben feküdt az ágyán. Térdét felhúzta, kezét a hasán nyugtatta.
- Végre készen vagy! Azt hittem, soha nem jössz ki!
Nem feleltem csak ledobtam a törölközőmet és - a mappámmal együtt - felmásztam az ágyamra. Panka zenét hallgatott és épp a Legyek urá-t bújta.
Felnyitottam a fedelét és nekiláttam kijavítani. Talán három óra lehetett, mikor elkészültem. A telefonom fényénél nem volt egyszerű az alkotás.
A mappát a párnám alá csúsztattam, és arcomat a párnába fúrva, mély álomba merültem.
Zavaros álomképek jelentek meg előttem. Egy hatalmas kapu, egy erdő, és egy fiú. Egy fiú, aki nekem háttal állt, kiáltásomra nem felelt. Csupán egyetlen dolgot suttogott egyfolytában.
- Rasp...
* * *
- Na, akkor lássuk! - mormoltam magam elé, és széthajtogattam a sárgásfehér cetlit. Az osztály a füves réten heverészett és látszólag senkit nem érdekelt a cédula tartalma. Megköszörültem a torkom.
- Hát ömm, a téma az őrület... - felvontam az egyik szemöldököm és végignéztem a fiúkon. Nos, azt hiszem ez menni fog!
- És a szám, amit hozzá kaptunk... - tátott szájjal bámultam a papíron szereplő dalt.
- Ömm, szóval a szám a Mad world.
Hát nem épp egy összeillő párosítás, és azt sem lehet mondani, hogy ezzel a párossal oltári bulit tudunk csapni. Visszatömködtem a lapot a zsebembe és én is lehuppantam a fűbe.
- Ötlet?
Zoli végignézett rajtunk, de valószínűleg visszaszívta volna a kérdést, ha teheti.
- Adjuk fel! - kiabálta be egy srác valahonnan a hátam mögül. A hangjáról még nem ismertem fel. Felhúztam a térdem és eltűnődtem. Végül is a szám nem éppen vidám. Az őrület, pedig lehet depresszió is. Vagy valami ahhoz hasonló. Már csak az volt a kérdés, hogy mindezt hogyan lehetne eltáncolni.
- Feladni, öcsi? Ez itt egy gólyatábor, nem pedig kvízműsor! Akkor is fel kell lépnetek szombaton, ha a produkciótok a nagy semmi.
Hát ez nem hangzott túl jól.
- Nekem van egy ötletem.
Magas, barna hajú fiú sétált ki Zoli mellé. Elég magának való típusnak tűnt, így első látásra. Ha emlékezetem nem csal Krisztiánnak hívták.
- Hallgatlak.
- Nos, én már három éve egy táncstúdióban tanulok. Szóval, ha mindenki benne van, szívesen összedobok egy koreót.
- Ez egész jól hangzik. Ellenvetés?
Mivel nem volt, a fiú visszasétált a helyére és leült.
- Na, emberek, ha ez minden, most elmehettek. Négyre mindenki ugyanitt. Megkezdjük a gyakorlást.
A legtöbben meg se várták, míg befejezi, máris a pálya felé rohantak. Mivel immáron én is csapattag voltam, nem tehettem mást - követtem őket.
Magamhoz képest egészen jól játszottam. Ugyan csatárnak mindig is jobb voltam, a fiúk hallani sem akartak arról, hogy engem előre állítsanak - megmaradtam hátvédnek.
- Jó voltál!
Olivér megveregette a hátam majd a házunk felé kocogott. Hihetetlen, milyen magas! Legalább százkilencven centi!
- Köszi! - motyogtam és én is a ház felé vettem az irányt.
- Hé, Rasp!
Zsebre vágott kézzel kullogtam. Csaba újra elkiáltotta magát.
- Hahó! Hozzád beszélek!
Fejemet oldalra fordítottam, hogy lássam, mi történik. Utolért és lelassított. Hozzám beszélt? Hozzám.
- Ha nem a nevemen szólítasz, kicsi rá az esély, hogy ezt magamtól is kiderítsem.
- Hát akkor jegyezd meg, mert mostantól Rabs leszel.
- Rasp? Milyen hülye név ez! Ne röhögtess!
- Tőlem lehetsz Berry is! - vonta meg a vállát és száját féloldalas vigyorra húzta.
- Raspberry, mint Málna. Nagyon elmés... De a saját nevemet jobban bírnám.
Újra vállat vont. Már a faház lépcsőjén sétáltunk felfelé.
- Kíváncsi vagyok, mit táncol össze nekünk ez a Krisztián, vagy ki a fene.
Én is kíváncsi voltam.
A szobaajtónkból búcsút intettem neki, majd magamra zártam. Pontosabban magunkra. Erika az ágyán hasalt és elmélyülten társalgott a mobilján. Még csak fel sem nézett, amikor beléptem. Neked is szia! - puffogtam magamban.
Csendesen a kis tükör elé osontam és kibontottam a hajam. Újra a reggeli fonatba kötöttem és a sarumat is visszavettem. Bőröndömből előhalásztam a mappámat és kiosontam a szobából.A kiserdő fái közt csend honolt, csupán a madarak csicsergése töltötte be a lombokat. Leültem egy tölgy tövébe és kinyitottam a mappát. A hófehér lapot néztem és tűnődve rágcsáltam a ceruzám végét. Végül rajzolni kezdtem.
A szél lágyan fújdogált. Otthonosan mozgott a göcsörtös törzsű fák közt. Éppen egy rózsát tökéletesítettem, és mélyen magamba szippantottam az avar jellegzetes, átható illatát.
- Ügyes!
Szívem majd' kiugrott a helyéről, mikor meghallottam a hangját. A ceruza megszaladt a kezemben és egy erőteljes vonallal átszelte a virágot.
- Volt. - egészítettem ki a mondatot.
- Nem is zavarlak.
Feltartott kézzel megindult a tisztás felé. Néztem a távolodó alakját. Vajon mit csinálhatott itt egyedül? Bár a kérdés az én számból meglehetősen furcsán hangzott volna.
Lecsuktam a mappa fedelét. Fejemet a fa törzsének támasztottam és a madarak dalát hallgattam. Mikor a karórámra pillantottam, gyorsan felpattantam és futni kezdtem. Öt óra múlt tíz perccel.
Már mindenki a tisztáson álldogált. Krisztián éppen két sorba igazgatta a többieket. Megszaporáztam lépteimet és a mappát a földre hajítva odafutottam a többiekhez. Csaba intett én pedig mosolyogva viszonoztam. Volt benne valami. Valami, ami már az első találkozáskor megfogott benne. Elég, Málna! Őt úgysem érdekled, és amúgy is, mit akarsz tőle?
Megráztam a fejem.
- Málna odébb állnál egy kicsit. Amúgy sajnálom.
- Nem történt semmi. Még ezer másikat rajzolhatok, amíg itt vagyok.
Rámosolyogtam Krisztiánra, aki idő közben tovább állt és a többieket is igyekezett a sorba terelni. Zoli a rét szélén állt és hangos röhögéssel jutalmazta a próbálkozását.
* * *
Az osztály nagy része izzadtan indult meg az étkező felé. Panka izgatottnak tűnt mikor lecsapta mellém a tálcáját.
- Mit kaptatok? - kérdeztem és a zöld levesben turkálni kezdtem egy darab kenyérrel.
- Buli és hozzá az I love it-et. Bár nem kéne ennek ennyire örülnöm. A fiúk úgyis botlábúak. Egytől egyig.
- Hm - bekaptam a kenyeret, de legszívesebben visszaköptem volna - mi a Mad world-öt kaptuk. Mellesleg nehogy beleegyél a levesbe.
Vacsora után, fagyival és egyéb ehető dologgal felpakolva, a padunk felé tartottunk.
- Mit akart a bátyád reggel?
- Megkért, hogy igazoljam a haverjai előtt, mekkorát röfögött az egyik közös családi ebéd kellős közepén. Tiszta hülye.
Panka megforgatta a szemét és felült a pad támlájára.
- Néha komolyan nem értem őt.
- Ne is próbáld meg megérteni. Hálát adok az égnek, amiért Ádám még csak két éves.
Tekintetemet a pályán cikázó fiúk közt járattam, míg rá nem akadtam arra a személyre, akit kerestem. Bekaptam egy gumimacit és nagyot sóhajtottam.
- Ez nem hangzott túl biztatóan.
Nem is volt az. Főleg, mert belül éreztem, hogy Csaba nem pusztán felkeltette az érdeklődésemet. Minden igyekezetemmel azon voltam, hogy ezt az érzést csírájában fojtsam el.
Tekintetemet inkább a kopott pázsitra szegeztem és még egy macit vettem a számba.
- Nem is tudom. Te mit gondolsz Csabáról?
Panka az eget kémlelte és közben ajkát harapdálta.
- Ránézésre normális, de tudod milyenek...
Tudtam, de nem tehettem ellene.
Mire a meccs véget ért, betermeltem az egész zacskó gumimacit, és Panka fél szelet csokiját. Remek, még semmi nem történt, és máris evésbe fojtom a nem létező bánatom!
* * *
Gyors zuhanyzás. Fogmosás. Minden, amit az ember esténként tenni szokott. A nedves csempén álltam és a tükörképemet bámultam.
Végül lesütöttem a szemem és törölközőmet a vállamra dobva, a szobába sétáltam.Erika fehérneműben feküdt az ágyán. Térdét felhúzta, kezét a hasán nyugtatta.
- Végre készen vagy! Azt hittem, soha nem jössz ki!
Nem feleltem csak ledobtam a törölközőmet és - a mappámmal együtt - felmásztam az ágyamra. Panka zenét hallgatott és épp a Legyek urá-t bújta.
Felnyitottam a fedelét és nekiláttam kijavítani. Talán három óra lehetett, mikor elkészültem. A telefonom fényénél nem volt egyszerű az alkotás.
A mappát a párnám alá csúsztattam, és arcomat a párnába fúrva, mély álomba merültem.
Zavaros álomképek jelentek meg előttem. Egy hatalmas kapu, egy erdő, és egy fiú. Egy fiú, aki nekem háttal állt, kiáltásomra nem felelt. Csupán egyetlen dolgot suttogott egyfolytában.
- Rasp...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Imádlak titekeet!! *.* <3