I. / 5. rész * Válaszom? Igen!

- Felkelni!
Ez az ordítozás már tíz perce visszhangzott az emeleti folyosón. Kovács tanár úr eltökélt szándéka volt, hogy az összes fiút kirángassa az ágyból - hét órakor. Érthető tehát, ha nem mindenki kezdte határtalanul boldogan táborozásunk első, teljes napját. Magamat inkább azok közé sorolnám, akik csendesen eltűrték az igencsak korai ébresztőt.
Miközben - úgy ahogy voltam, sulipólóban és rövid gatyában - az emeleti mosdóba tartottam, komoly erőfeszítésekbe került, hogy ébren tartsam magam. De ha utólag visszagondoltam a tegnap estére, megérte hajnal háromig fennmaradni - még így is. Fogat mostam, és kétszer is jéghideg vizet fröcsköltem az arcomra. Kócos hajamat igyekeztem tűrhetően lófarokba kötni, és hálát adtam az égnek, hogy senki nem jött szembe a folyosón.
- Hát te hol jártál? - nézett rám kérdőn Panka, miközben elfojtott egy ásítást. Hason fekve, nyakig betakarózva hevert az ágyán és látszólag csak a legutóbbi parancsszóra ébredhetett.
- Csak a szokásos reggeli rituálé... - legyintettem és bőröndöm mellé guggoltam. A szobánk egy szem ablakán kósza napsugarak tévedtek be, s ebből jó időre következtettem. Farmer halásznadrágot és kockás blúzt húztam. Panka idő közben visszatért a mosdóból és elmélyülten kotorászott pólói között.
- Én a helyedben a kéket venném fel! - böktem rá egy csinos, halványkék színű topra. Helyeslően bólintott. Befontam a hajam, és korrektorral eltüntettem néhány makacs pattanást.
Hamarosan felcsendült a reggelihez hívó nóta, s mi - a fiúk tömege által sodorva - el is jutottunk az ebédlőbe. Minden asztal hat személyes volt, és hiába volt belőle rengeteg, a tábor lakói szinte az összes helyet megtöltötték. A bejárattól jobbra, egy hosszú asztalnál ültek a kísérő tanárok. Szemben volt  két ablak. Egyiken kiadták a kaját, a másikon beadhattad a - remélhetőleg üres - tálcád. Beálltunk a hosszan kígyózó sorba. Előttem egy ismeretlen lány álldogált, de mivel úgy látszott, van társasága, nem állt szándékomban megszólítani. Miközben várakoztunk, Erikát kerestem. Hamar ráakadtam részben az extra rövid szoknya, részben a harsány, gigantikus méreteket öltő, neon zöld virág miatt, melyen a hajába rakott. Három fiúval folytatott eszmecserét és minduntalan haját csavargatta. Kicsit bántott a tudat, hogy a fiúk közt Áront pillantottam meg. Azt az Áront, akivel tegnap még annyira jól szórakoztam a vonaton. Elfordítottam a fejem és fehér tornacipőmet bámultam. Mikor végre sorra kerültem, meg sem várva Pankát, a sarokban álló, üres asztalhoz indultam. Kényelmesen elhelyezkedtem az egyik asztalfőn, ahonnan pont megfelelő rálátás nyílt Erikára és a köré gyűlt kisebb tömegre. Egyáltalán nem értettem, mit esznek rajta. Nem mondanám, hogy szebb vagyok, de Erikából csak úgy süt a rosszindulat és a lenézés, ami rólam nem mondható el. Kezdtem komolyan elkeseredni. Miért pont egy Erika típusú lány kell az összes srácnak?!
-  Jól vagy?
- Azt hiszem - válaszoltam csendesen és tekintetemet a  reggelimre kormányoztam.
- Ugye tudod, hogy már vagy egy perce Erikát bámultad - mondta Panka és belekóstolt a rántottába.
- Miért van ez, Panka? Miért Erika kell az összes fiúnak? Mi olyan jó benne? - kérdeztem és hangomból egyértelműen kicsengett a féltékenység.
- Nos, talán ha beszereznél egy vörös rúzst, egy fekete tust, és egy olyan rövid szoknyát, amiből épp hogy nem lóg ki a segged, sokkal nagyobb sikered lenne! Most komolyan, Málna - nézett rám értetlenül - miért pont rá akarnál hasonlítani? Tudom a módját, hogy hogyan lehetnél népszerűbb, ha ez a vágyad.
- Nem egészen - mondtam halkan - csak egyszerűen nem értem ezt az egészet.
- Tudod mit? Lépj be a csapatba! Kellesz nekik, mert jó vagy! Ha többen látják, hogy jó vagy, többnek fogsz kelleni!
- Haha... Tudod, hogy nem ez a baj, csak...
- Nincs csak! - szakított félbe - Szerinted én értem, hogy miért van ez? Nem. De te tényleg arra vágysz, hogy egy fiú csak azt lássa belőled, amit a rövid kis szoknyáid és a mélyen dekoltált felsőid mutatnak?
Megráztam a fejem. Tényleg nem akartam és igazság szerint arra sem vágytam túlságosan, hogy körülzsongjanak a srácok. Magamba lapátoltam a rántottát és egy húzásra megittam az össze teát.
- Na, és most, hogy teli van a gyomrod, és nem rinyálsz az ilyen kis picsák miatt, hajlandó vagy normális dolgokról beszélni?
- Normális? Ugyan kérlek, ez a jelző nem nagyon illik bele a mi köreinkbe...
Felnevettünk és minden feszültségem elpárolgott. Kovács tanárúr felállt, és beszélni  kezdett:
- Hé, gyerekek! Hahó! Egy kis figyelmet, ha lehet... - idegesen meglazította nyakkendőjét. - Na, szóval akkor kezdeném is. Tehát, az első dolog, amire kitérek a mai nap programja. Egyszer mondom el, úgyhogy ajánlom, hogy figyeljetek egy kicsit jobban!
Szemüvege fölött egy meglehetősen hangos társaságra pillantott.
- Megköszönném, ha megtisztelnétek a figyelmetekkel! Köszönöm. Nos, akkor a lényeg az, hogy kilenc, azaz kilenc órakor minden osztály legyen a focipálya melletti réten. Itt majd ismertetjük a további történéseket. Addig pedig mindenki menjen, és rakjon rendet, mert az a ház, ami nem felel meg... no, mindegy erről majd később még beszélni fogok. A lényeg, hogy én a helyetekben összepakolnék... Mehettek is!
El sem tudtam képzelni, hogy mire gondol. Persze hallottam a gólyatáboros szívatásokról, meg egyéb aranyos kis átverésekről, de mi köze van ennek a szobáinkhoz, és főként, miért szív majd az egész ház, ha egy ember nem képes rendet rakni? Zsebre dugtam a kezem és Pankával a jobbomon kisétáltam a tömeggel együtt.
- Szerinted hol töltötte az éjszakát?
- Inkább nem találgatok, ha nem haragszol.
Megbotránkozott arcot vágtam, mire újra felnevettünk. De tényleg nem volt ötletem. Azt, hogy a fiúknál, még Erikából sem néztem ki. A gyerekek mind szétszéledtek, ahogy elhagyták az épületet.
- Hé, Panka!
Bence a többi srác társaságában ácsorgott.
- Vajon mit akarhat? - tűnődött - Esküszöm, hogy két szónál többet nem beszélünk hetente.
- Hát, legjobb lesz, ha megkérdezed. Menj csak!
Gyanakodva mért végig, majd bólintott és a fiúk irányába szaladt. Hát egyedül maradtam. A kis erdő felé vettem az irányt. Pontosabban az előtte fekvő, kis tisztásra. Leheveredtem a fűbe, és behunytam a szemem. Még negyed órám volt. Nem számítottam sok jóra az össznépi programokat illetően, de kibújni nem tudtam. A focipálya felől harsány kiáltásokat hallottam. Felálltam és elindultam. Soha nem voltam népszerű. Most pedig, hogy az osztályba járó fiúk egyik erős klikkje ajánlotta fel nekem a lehetőséget, nem mondhattam nemet. A padok mellett elhaladva egyenesen Csaba felé igyekeztem. Úgy vettem észre, ő a góré. Szó nélkül léptem fel a betonozott pályára, és nem érdekelt, hogy éppen játékban vannak. Megálltam előtte.
- Legyen.
Kérdőn nézett rám.
- Úgy értem, belépek. A csapatba.

I. / 4. rész * Meglepetés

- Nos, hölgyeim, akkor ezt meg is beszéltük!
- Mondtam én, hogy nem lesz gond! - böktem oldalba Pankát, miközben lefelé vágtattunk a tanári ház lépcsőjén. A beszélőkémmel soha nem volt gond, és úgy tűnt, az osztályfőnökömnek kifejezetten bűntudata lett, amikor krokodilkönnyeket eresztve elregéltem neki, hogy mennyire egyedül érzem magam, mert Erikával saaajnos nem találtuk meg a közös hangot.
- Nem segítenél átcuccolni?
- De, persze! Ketten úgyis gyorsabban végzünk, és akkor még lesz időnk zuhanyozni is.
- Azt hiszem én inkább kihagynám ezt a látogatást.
- Lehet, hogy én is. Inkább segítek neked. Használjuk ki, hogy Erika végre 'házon kívül' lesz.
Egyetértően összenevettünk, majd beléptünk a négyes számot viselő faházba. Panka - csak úgy, mint mi ketten Erikával - jó pár fiúval osztozott az emeleten. De velem ellentétben, neki megadatott az a szerencse, hogy egyedül lehetett. Szobájában a négyből mindössze egy ágy volt megvetve, a bőröndje tárva nyitva hevert a kis szőnyeg közepén. Panka nem sokat pakolászott, gyorsan összehajtogatta az ágyneműjét becipzározta a bőröndöt és kardigánját a hálózsákja mellé gyömöszölte.
- Segítenél?
Készséggel megragadtam a paplanból és a párnából álló halmot, majd Panka a tetejére dobta a hálózsákot is.
- Ó, milyen kegyes vagy! Csak ennyit kéne cipelnem? - kérdeztem gúnyosan és megindultam kifelé. Az út rövid volt, és szerencsére senkivel nem futottunk össze. A fiúk nagy része - számomra érthetetlen módon - a sportpályákat vette igénybe. A Panka által adott, részletes leírás a vacsoráról felvetette bennem a kérdést, hogy vajon miért nem törekednek inkább arra, hogy az a kevés bennük maradjon a moslékból, amit nagy nehezen sikerült letuszkolniuk a torkukon. Ehelyett ott ugrabugráltak különböző méretű, színű és formájú labdákat kergetve, ami számomra már eleve lehetetlenné tette volna, hogy hányás nélkül kibírjam az estét. Ehhez pedig még hozzájött az, hogy tökfőzelék volt a vacsora. Beleborzongtam a gondolatba, de Panka visszarángatott a való világba.
- Nos, itt lakok mától? - kérdezte vigyorogva, miközben sarkig tárta a szobánk ajtaját.
- Hát, ha csak nem akarsz visszamenni, nagyon úgy néz ki! Alsó vagy fölső ágy?
- Mivel ez a te szobád örömmel vállalom az alsót!
- Hát akkor légy üdvözölve! A bőröndödet csak dobd le valahol és érezd magad otthon!
- Köszönöm! Tényleg örülök, hogy átjöhettem hozzátok!
- Még ne köszönj semmit! - vontam meg a vállam - Várj míg találkozol életem megrontójával!
Panka lehajolt és a bőröndjét kinyitva, már derékig eltűnt benne. Így nem szóltam semmit. A saját szemével kell látnia, hogy mire vállalkozott. Felkapaszkodtam az emeletes ágyra és virágos kis táskámból előkotortam a pénztárcámat.
- Mit gondolsz? Megérdemlünk egy fagyit?
- Mindenképpen! - bólintott és arcára komolyságot erőltetett.
- De előbb ágyalj meg! Nehogy Erika örökre megutáljon, mert nem vagy képes kiegyenesíteni a lepedőd!
Kitört belőle a nevetés és én sem bírtam már sokáig. A létra tetején ülve kacagtam, majd egy elegáns ugrással a szoba közepére kiterített szőnyegen landoltam. Pechemre sikerült összegabalyodnom a saját lábaimba és hason terültem el. Panka levegő után kapkodott, akár csak én. Szemem könnybe lábadt a nevetéstől.
- Na, gyere te elfuserált madár! - mondta Panka két kacaj között és kezet nyújtott, hogy felsegítsen. Ennek eredményeként, pár másodpercen belül már ő is mellettem hevert. Nem tudom meddig hevertünk ott, de az biztos, hogy felszabadító érzés volt ennyit nevetni, gondtalanul, tudva, hogy egy olyan ember fetreng mellettem, aki tényleg megért és elfogad olyan dinkának, amilyen vagyok.

* * * 

- Csoki, vanília, eper vagy puncs. - soroltam a lehetőségeket Pankának, miközben magamnak már kibányásztam egy vaníliát. A tábori büfé nem volt éppen olcsó, de - lévén, hogy a vacsorát bojkottáltam - muszáj volt megtöltenem üres gyomromat. A Nap már lemenőben volt, úgy fél kilenc felé járhatott.
- Hmm... azt hiszem egy csokival kibékülnék!
Egyetértően bólintottam, fizettünk, majd a már-már törzshellyé vált padokhoz indultunk. Még volt időnk a takarodóig és ezzel az időponttal a fiúkhoz való látogatásunk kérdése is vészesen közeledett. A pályát megvilágító lámpák fényében jól láttam a három jómadarat, akiktől a meghívást kaptam. Csaba és Olivér a 'csupasz' csapatban játszott, azaz felső nélkül. Gábor a pálya szélén ült néhány, számomra ismeretlen sráccal. Még azt sem tudtam megállapítani, hogy az osztályomba járnak-e vagy sem.
Elmélyülten néztem a mérkőzést és a csupasz fagyis pálcámat rágcsáltam.
- Nem megyünk el zuhanyozni?
Nem is válaszoltam, inkább csak fölpattantam, karon ragadtam Pankát és a faház felé húztam.

* * *

- Szerinted a rózsaszín, vagy a zöld pizsamámban aratnék nagyobb sikert?
- Rózsaszín! Egyértelműen! Nem is értem, hogy hol ebben a kérdés!
Én is kicsomóztam a fehérneműimet rejtő zacskót, majd előhalásztam a pizsamának szánt lila sortot és fehér iskolapólót, ami a régi sulim címerét viselte. Végül feldobtam őket az ágyamra és a fehérneműmre egyszerű, mintás pólót, alulra pedig az eddig is viselt hosszúnadrágot húztam. Végül Panka is eltekintett a pizsamás átvonulástól és rövidnadrágot húzott bő szabású, virágos toppal. Hajunkat egyszerű lófarokba fogtuk és átmasíroztunk a szomszéd szoba ajtaja elé.
- Nos, be akarunk mi oda menni?
- Hát én nem vagyok biztos benne. Pláne, ha Erika is szerepel a meghívottak listáján! - húztam el a számat.
- Egy próbát azért megér. - mondta, és hármat kopogott. Az ajtó másodperceken belül szélesre tárult előttünk és három kíváncsi szempár szegeződött ránk. A küszöbön Olivér állt, jobban mondva inkább fölénk tornyosult és elégedetten vigyorgott.
- Nézzétek srácok! Egyet hívtunk, kettő jött! Szuper! Gyertek be!
Bizonytalan léptekkel, gálánsan előre engedtem Olivért majd Pankát is. Végül behúztam magam mögött az ajtót. A szobában lévő fiúk közül csak egyet nem ismertem. De úgy tűnt, Panka igen.
- Bence? Te itt? Azt hittem lent van a szobád.
Igyekeztem leplezni a meglepetésemet, amikor a srác közelebb jött. Szinte teljesen egyformák voltak! Ez nem csak nekem tűnt fel.
- Hé, haver! Ez a csaj olyan, mint te csak lányban! - röhögött fel Gábor.
- Megeshet, mivel ő itt az ikertesóm. - vont vállat Panka.
- Hát ezt az apró kis dolgot elfelejtetted megemlíteni! - mondtam szemrehányóan, de persze Panka vette a lapot.
Ha már így együtt a család, nem kértek inni valamit? - kérdezte most Csaba és a bőröndjéből előszedett három különböző üdítőt. Nagy megkönnyebbülésemre. Igazából másra számítottam.
Miután kényelmesen elhelyezkedtünk a földön Gábor váratlanul egy gitárral telepedett mellénk.
- Nos, most pedig bemelegítek a tábortűzre! - közölte és belekezdett valami ismeretlen számba. A fiúk érdeklődéssel hallgattak én pedig Panka felé fordultam:
- Igazán szólhattál volna, hogy van egy ikertesód! Aki történetesen velem egy osztályba jár.
- Csak nem keltette fel az érdeklődésed? - vigyorgott rám, és nagyot kortyolt a kólásüvegből. Pár pillanatig hallgattam, és Bence arcát fürkésztem. Ugyan olyan kék szeme és sötétbarna haja volt, mint Pankának. Ha úgy vesszük helyes volt.
- Nem is tudom. De borzalmasan hasonlít rád! - mondtam végül és elvettem az üveget, hogy én is ihassak. Igencsak rövid mulatságunknak egy erőteljes férfi hang vetett véget:
- Takarodó! Mindenki a szobájába, és ne akarjátok, hogy én menjek be rendet csinálni!
- Nos, azt hiszem mi megyünk is! - mondta Panka és pillanatokon belül talpon volt. Kezet nyújtott és engem is felrángatott a földről.
- Nem jöttök vissza később? - kérdezte Csaba miközben kajánul vigyorgott.
- Asszem ezt kihagyjuk, de köszi a meghívást. - mondtam és igyekeztem nem elvigyorodni. Annyira ragályos volt a mosolya!
- Akkor sziasztok, viszlát holnap fiúk! - köszönt el Panka és még mindig a kezemet fogta, amikor kiléptünk a keskeny folyosóra. Utánunk intettek aztán Olivér - ahogy kinyitotta - akkora hévvel ránk is csapta az ajtót.
- Hát összességében rosszabbra számítottam - közöltem elégedett mosollyal.
- Á. ez csak azért volt, mert én is ott voltam. Ha látnád Bencét otthon...
- Nem vagyok kíváncsi a részletekre - mondtam vigyorogva és hanyatt vetettem magam Panka ágyán. Az este nem láttuk Erikát, bár ez nem érintett érzékenyen, ha szabad ezt mondanom. Miután mindketten felvettük a főn áhított pizsamáinkat még órákon keresztül beszélgettünk. Így megtudtam, hogy Pankáéknak van még egy bátyjuk, és hogy három nyúl is helyet kap a család életében. Meséltem neki Ádámról és Rosy-ról, a régi osztályomról és az 'imádott' ofőmről. Összességében talán többet tudtam meg róla, mint bármelyik más barátnőmről valaha is és ez jó érzéssel töltött el. Csak remélni mertem, hogy ez a kezdet szebb folytatást ígér, és a barátságunk talán még jóval tovább fog tartani, mint azt valaha is gondolnám.