I. / 8. rész * Szerelmes lennék?

Kedves Olvasók! 

Íme, az újabb rész. Kicsit el vagyok keseredve, mert én igazán nem várom el, hogy kommenteljetek, vagy véleményezzetek, de a pipákat sem részesítitek előnyben! Azoknak, akik mégis, nagyon köszönöm! :) Ó, és megvan az első feliratkozóm! Nagyon imádlak, Szemenkár Enikő!

Egy kicsit átszámoztam a fejezeteket, hogy a későbbiekben könnyebb legyen követni. Mivel ebben a részben írtam meg a tábor záróestjét, ide, a bejegyzés elejére mellékelem nektek az osztályok táncaihoz kapcsolódó zenéket! Kellemes olvasást!

Eszti :)

~~~~~~~~~~~~~

9. a - If you don't know me by now
9. b - Summer paradise
9. c ( Málnáék ) - Mad world
9. d ( Pankáék ) - I love it

~~~~~~~~~~~~~

A büfé épülete mögött poros, salakos placc terült el a betonból emelt színpad előtt. A nézőtér rozsdás, valaha színesre mázolt padokból állt.Mindenki az utolsó simításokat végezte.
Furcsa módon nem izgultam. Nincs tétje! Ez csak egy gólyatábor! Érezd jól magad! Ennyi! - bizonygattam magamnak már három napja. Kitudja miért, a végén bevált.
Megigazítottam az egyszerű, fekete pólót, és feljebb húztam a rövidnadrágot.
Erika profikat meghazudtoló módon sminkelte a fiúkat. Bár ezt el is várták tőle azok után, hogy mennyit kellett nekik könyörögni. Hát igen. A fiúk meg a smink - két külön világ.
Mire mindenki elkészült úgy nézhettünk ki mint egy  drogtanya elszabadult, bentlakó ,,vendégei". A hulla sápadtra festett arcok, sötét karikákkal a szemek alatt és vörös rúzzsal megfestett, vérző vénákkal ücsörögtek a padokon.
Harmadikok leszünk, előbb jön az általános tagozat - a 9. a. Aztán a matekosok - 9. b. Utána jövünk mi, a nyelvi tagozat. Végül pedig Pankáék - 9. d. Ők a számítástechnikai osztály.
Elővettem a telefonomat és a képernyő gyenge tükrében megigazítottam a sötétlila rúzsomat. Erika szerint, ha már bénák leszünk, csináljuk stílusosan. Van benne valami.
Deli tanárnő nyitotta meg az esti programot. Alacsony, őszhajú, kedves arcú nő volt. Ahányszor csak láttam a táborban, körmei mindig más színben pompáztak, pedig már nem volt fiatal. Most éppen türkizre mázolt körmökkel markolta a vezetékes mikrofont.
A színpad hátterét hatalmas, fehér vászon adta, melyre a 2013, Gólyatábor feliratot festették. Körülötte apró kis foltnak tűntek a táborlakók, osztályfőnökök és kísérő tanárok aláírásai.
Hátamat a kemény padnak nyomtam. Egy csodával ért fel, hogy mellettem Erika foglalt helyet. Megint a rövid, fekete szoknyáját viselte, egy denevérujjas, fekete felsővel. Kék szemét vastag tusvonalakkal keretezte, szeme alá lila karikákat festett.
A fiúk többsége sötét farmerbe és fekete pólóba öltözött. Én a fehér tornacipőm helyett egy fekete bokazoknit húztam. A próbák során megtapasztaltam, hogy ezekben könnyebb lesz táncolni.
Deli tanárnő lesétált a színpadhoz erősített, imbolygó lépcsőn. Helyét a 9. a vette át. Ők a varázs témát húzták. Furcsa volt látni, hogy mennyi köztük a lány. Pont annyi, mint a fiú. Ezt onnan állapítottam meg, hogy párosával álltak fel. A lányok haja fonatba volt kötve és mind szoknyát viseltek. Ki rövidet, ki hosszút, testhez simulót, vagy éppen lengét. A fiúk nyakába a - maradék vászonból, amit a ,,díszlet" széléről levágtunk - filctollal feketére színezett csokornyakkendőt kötöttek. A hangszórókból ismerős dal csendült fel. Az osztály pedig konkrétan keringőzni kezdett. Bár a zene és a téma így pont összepasszolt. Az eddigi nyugodtságom percek alatt elillant. Mert ügyesek voltak. Egyszer sem láttam őket gyakorolni, mégis szinte tökéletesen mozogtak együtt. Bár azt meg kell hagyni, ők nem egy Zoli-félét kaptak maguk mellé, hanem egy lányt. Egy normális lányt, aki úgy tűnik még táncolni is tud. Sőt, még a szabályos kört is sikerült megtartaniuk. Rontottak ugyan, de hát ki nem fog? Jó, ha négy napot kaptunk a gyakorlásra. Amiből négy órát talán gyakorlással is töltöttünk.
A zene véget ért, és az osztály nagy tapsot kapott.
- Na, akkor most következik a 9. b. Ők a lazulás témát kapták. Bármit is jelentsen ez. Gyertek!
Deli tanárnő feljebb tolta a szemüvegét apró orrán és még időben sietett le az ingatag - lépcsőnek nevezett - tákolmányon.
A bések többsége baseballsapkát, bővebb szabású nadrágot és pólót viselt. a lányoknál üres palackok és Mp3 lejátszók voltak. Még a matekos osztályban is több lány volt, mint nálunk. A harmincból egészen pontosan tíz. Ahogy a zene megszólalt, a színpadon teljes lett a káosz. Mindenki ide-oda ugrált, felemelt kézzel. Aztán oszlopokba rendeződtek - és tényleg táncolni kezdtek.
- Oké, ti vagytok a következők! Mindent bele, srácok!
Erre az osztály, mármint a drogosok gyülekezete, megindult a lépcső aljához. Megtapsoltuk a béseket, aztán Deli tanárnő minket is felkonferált. Fürgén kapkodtam a lábaimat. A fiúk tömböt alkottak a színpad közepén, mi pedig, Erikával, mögéjük álltunk be. A fiúk elkezdték. Először csak dűlöngéltek. Aztán lassan előre léptek, minden egyes hajlással. Csak most ne szúrd el! - figyelmeztettem magam, még utoljára aztán hátamat Erikáénak nyomtam és egymásnak háttal leültünk a földre. Térdemet szorosan magamhoz húztam és átkaroltam Fejemet hátrahajtottam Erika vállára. A fiúk lassan szétváltak, és a tömbből két oszlop lett, a színpad két szélén. Most jövünk mi!
Hátam elcsúszott Erikáé mellett és egymás mellett feküdtünk a földön. Egy szerrel lendítettük fel a lábainkat, majd felültünk és ráhajoltunk. A ringatózó, lépegető sorokból egy-egy fiú vált ki. Áron kezet nyújtott nekem és felhúzott. Ezután mindenki, mintha valami rongybaba volna, piramis alakot formált. Csúcsa Krisztián, mögötte én és Erika. Próbáltam kizárni a közönséget. A színpadi szereplés nem volt újdonság számomra, de még sohasem táncoltam közönség előtt. Varázslatos érzés volt! Éreztem, hogy minden szempár minket néz. A dal a végéhez közelített. A fiúk ismét két oszlopba rendeződtek - ezúttal a színpad közepén. Hátukat egymásnak vetették és lecsúsztak a földre. Pont úgy, ahogy Erikával mi ketten. Már csak Krisztián, Erika és én álltunk. Most légy ügyes, Málna! Annyit gyakoroltál! Gyerünk!
Krisztián az oszlop előtt állt, egyik kezét Erika, a másikat én fogtam. Keze a derekunkra csúszott, magához szorított minket, majd jó erősen ellökött. Végigvágódtam a betonon. Annyira nem volt szörnyű.
A dal elhalkult, abbamaradt. A többiek lelkesen tapsoltak már akkor, mikor én még a földön feküdtem. Gergő, az egyik fiú, kezet nyújtott és felhúzott. Meghajoltunk.
Visszaültem a padra, és magamhoz szorítottam a könyököm. Na, igen. Ez a sérülés még semmi a focisokhoz képest.
Az utolsó fellépők. Panka, mint egyedüli lány, talpig rózsaszínben, két copffal virított a színpad közepén. Nem mellesleg a háját én csináltam, és a nyalókát, amit most a kezében tartott, velem együtt vette.
Az ő táncuk felszabadult volt, ugyan nem túl összeszedett, de legalább jól érezték magukat. Látszott, hogy Panka az egyetlen, akinek van valami fogalma a lépésekről, de mivel ő állt legelöl, a többiek - némi fáziskéséssel - könnyen leutánozták.

* * *

- Ezt is túléltük!

- Mit akarsz? Tök jók voltatok. Vagy legalábbis nálunk jobbak, az biztos!

Panka mellettem kuporgott és elmélyülten rágcsálta a hatalmas nyalókát. A padokat idő közben a tábortűz köré rendeztük. 

Hosszú nadrágot és tornacipőt húztam, de a sminket már nem volt időm lemosni.

- Na, akkor eredményhirdetés emberek! Mindenki jöjjön ide! Közelebb! Nem harapok. Most ettem!

Kovács tanár úr egy kartondobozt hozott, mögötte Deli tanárnő igyekezett egy csíptetős mappával. Panka ofője és a béseké utánuk érkeztek. A tanárnő, aki a strandon a vetélkedőt vezette, vaskos kis könyveket hozott magával. Míg a többi tanár a díjakat rendezte, ő kiosztotta őket. Kották. Az egész tele volt kottákkal és dalszövegekkel. Gondolhattam volna! Utolsó este, tábortűz. Már csak a gitár és a danolászás hiányzik. A könyvecskék borítóján a leendő iskolám címere volt nyomva.
- Lássuk csak!
Kovács tanár úr megkocogtatta a mikrofont és belekezdett.
- Nos, jómagam, és a tanárok összesítettük a pontjaitokat és így megszületett a végeredmény. Összesen száz pontot szerezhettetek, ennek majdnem a felét a tóparti vetélkedőn. Aztán a tegnap esti vetélkedőn, ahol az eszeteket mérettethettétek meg, további harminc pontot szerezhettetek. A maradék harminc pontot pedig a ma esti produkciókért kaphattátok meg. És lássuk is a végeredményt!
Egy pillanatig elgondolkodva vakargatta a halántékát.
- Szóval a negyedik helyezést már az első verseny óta stabilan birtokolták, és ez most sem változott. Úgyhogy negyedik lett a 9. b!
Összehoztam magamon a fekete kardigánt. Fogalmam sem volt arról, hogyan állunk. Az utolsó két verseny pontjait nem mondták meg, így esélyünk csak a találgatásra volt.
- Harmadik lett a 9. d! Végül pedig a második a 9. b! Vagyis? A 9. a nyerte meg a 2013-as Gólyatábor vetélkedőjét! Gratulálok!
Második hely. Egyel feljebb ugrottunk! Csoda!
- Gratulálok! - nyújtottam kezet a mellettem gubbasztó Pankának.
- Te? Inkább nekem kéne! - vigyorgott. Megszorította a kezem és felpattant. - És tudod, mi jön most? Éneklés!
- Tudod a kottákból én is rájöttem!
- Na, és az éneklés után? - közelebb hajolt hozzám, egészen a fülemhez - Az idősebb diákok bulit szerveznek. Mivel én ismerem az egyik srácot, mert Balázs egyik haverja, meg vagyok hívva. Én pedig úgy határoztam, hogy téged viszlek magammal!
- Hát igen, akinek van egy belső embere - vigyorogtam vissza. - De mondd csak, a bátyád örülni fog, ha megtudja?
- Balázs? Ugyan ne viccelj! A nyári szünetben jó, ha egy hétig józan volt! És az nem ez a hét!
Összenevettünk, majd én is felálltam. A fiúk a tűz köré rendezték a padokat.
- Hát, akkor ideje kidalolni magunkat az este előtt!

* * *

- Na, mit gondolsz? Ruha, vagy farmer-póló kombó?

Panka megvonta a vállát és még egyszer átfésülte a haját. Erika a fürdőben volt. 

- Nagy segítség vagy! - fújtam. Felnevetett és én sem bírtam megállni. Belebújtam a virágmintás ruhába és felhúztam a cipzárt. Lábamat az ezüst köves sarumba bújtattam. Hajamat kiengedtem és egyik vállamra dobtam. Idő közben - szerencsére - a hulla-maszkomtól is sikerült megszabadulnom, egy kis kézkrém, és legalább húsz zsebkendő segítségével. Számra most natúr ajakbalzsamot kentem, szempilláimat átfésültem néhányszor. Belebújtam a fekete kardigánomba és vállamra dobtam a virágmintás táskámat.

- Én kész vagyok!

- Én is, ha ezt itt bekapcsolod!

Hátat fordított nekem és nyaklánca két felét a kezembe nyomta. Egymásba illesztettem a kapcsokat.

- Na, most már te is készen vagy! Mehetünk?

- Meg kell várni míg eloltják a tábortüzet. Azt mondták, akkor mindenki indulhat, de ne feltűnően. Szóval először is le kéne mennünk, állítólag van az osztályotokban valami Flórián, vele együtt megyünk. 

- Flórián. Flórián. Á, megvan! Alacsony gyerek és állandóan fülhallgatóval mászkál.

- Az lesz az.

A kis tükörhöz léptem és arcomat fürkésztem. Épp arra készülök, hogy szabályt szegjek. Nem jellemző rám. Ráadásul pont egy olyan lány visz bele, akiről azt feltételezné az ember, hogy totál higgadt és normális.

Erika egy szál törölközőben flangált be a szobába.

- Csak nem a buliba mentek? Azt hittem ilyeneket nem hívnak meg. Na, nem gond.

A szégyenérzet apró jelenléte nélkül ledobta magáról a törölközőt és bőröndje fölé hajolt. Felkapott egy fekete felsőt és egy extra rövid sortot, felhúzta a platform szandálját és félretolt a tükör elől.

- Bocsi. Azt hiszem, nekem nagyobb szükségem van rá.

Gyakorlott mozdulatokkal két tusvonalat húzott szempillái tövébe. Leültem Panka ágyára és a lábamat néztem. Az ezüst lakk, amit körmeimre kentem, még otthon, már itt-ott megrepedt, lepattogott.

Panka berontott a folyosóról. Őszintén szólva nem tudtam pontosan, mikor mehetett ki.

- Gyorsan! Mássz fel! Az ágyadba! Takarózz be! Az ofőd éppen razziázik!

Felpattantam és két lépésből fent voltam az ágyamon. Táskámat a párna alá gyűrtem, magamat a takaró alá. Csak a fejem lógott ki. Egészen felhúztam a lábam és átkulcsoltam a térdem. Csak most ne bukjunk le! Szép kis indítás lenne a tanév előtt lejáratni magadat! Gratulálok!

Erika meg se moccant.

- Hé! Le fogunk bukni! - förmedtem rá.

- Nem, nem fogunk! És tudod miért nem, okostojás? Mert eddig egyetlen egyszer sem jött be kopogás nélkül. És miért nem? Mert lányok vagyunk. Kíváncsi lettem volna a fejére, ha éppen öltözködés közben nyit ránk. Úgyhogy légyszíves hallgass, mert így nem tudok koncentrálni.

Valóban nem jött be. Pusztán beordított, hogy oltsuk le a villanyt. Erika rögvest eleget tett kérésének, mikor pedig hallottuk a lépcsőn dübörgő lépteit, ismét felkapcsolta.

Lekászálódtam az emeletről és megigazítottam a ruhám. Panka ismét kiosont a folyosóra. Kínosan éreztem magam. Ez az egész helyzet újra eszembe juttatta, hogy Erika mennyire utál, és hogy soha nem fog emberszámba venni.

Panka résnyire nyitotta az ajtót, és bedugta a fejét.

- Gyertek! Flórián már lent van a bejáratnál!

Halkan surrantunk a sötét folyosón. Csupán az ablakon szűrődött be egy kevés fény a kinti világításból. Az eső halkan szemerkélt. A résnyire nyitott bejáratnál alacsony fiú ácsorgott. Hideg szellő áramlott be mellette. Hátamon és karjaimon végigfutott a hideg. Összegomboltam a kardigánomat.

- Heló! - suttogtuk szinte mind a négyen egyszerre. A fiú átlagosan, Panka vidáman, Erika közömbösen, és meg csak úgy - kényszerből.
- Elaludt a tűz. Szóval mehetünk. Egyesével kéne, nem?
- Nyilván! És halkan. Na, meg gyorsan.
Panka kinézett az ajtón.
- A tanáron nincsenek kint. Biztos, mert esik. - vont vállat.
- Akkor menj előre. - mondta Flórián és kitessékelte az ajtón. - Hé, szöszi - mutatott rám - te vagy a kövi!
- Nevem is van ám! - néztem rá, de elszánt arckifejezését látva, csak vigyorogni tudtam. A réshez álltam, amin éppen ki tudtam menni ha oldalra fordulok. Az esőcseppek csendesen dörömböltek a veranda palatetején. Ahogy a lépcsőről a köves útra léptem a sarum nem védte meg csupasz lábamat. Bokáig álltam a vízben. Igyekeztem halkan mozogni. A kísérő diákok háza a legutolsó volt pontosan a mi házunk után kettővel. Pankát már nem láttam, ezért igyekeztem sietni.

* * *

,,You standing here"

Egy ágyon kuporogtam Panka mellett. Kezemben műanyag poharat tartottam és kólát szürcsöltem belőle. A szobában kellemes félhomály uralkodott, csupán a telefonok sokasága világított, amiket saját döntés alapján felajánlhattál a köz javára.
- Asszem, táncolnunk kéne! - közölte Panka és nemes egyszerűséggel felrántott az ágyról. A kóla a lábamra fröccsent.
- Ó, köszönöm!
Letettem a poharat és követtem. Felmentünk a lépcsőn és a folyosó utolsó szobájához sétáltunk. Odabent éppen valami rapszám ment, nem ismertem. Mivel nem hangoskodhattunk, csak egy szobát rendeztek be, amolyan diszkószerűségnek. El sem hiszem, hogy itt vagyok! De egyáltalán mit keresek itt?
A szobában több ismerős arcot is felfedeztem. Összesen talán tizenöten lehettünk bent, ami már kezdett szűkösnek bizonyulni. Szorosan a falhoz simultam, hogy Panka semmilyen módon ne rángathasson be a ,,parkettre".
- Ne csináld már! Délután is annyira jó voltál! Gyere!
Végül engedtem, és Panka maga után húzott a tömegbe.
- Hát, akkor bulizzunk! - mondtam.
A zenék váltották úgy egymást, akár a villám. Mikor a karórámra pillantottam döbbenten láttam, hogy pár perc múlva vasárnap. Épp elhalkult egy szám. A szobába egy magas, göndör hajú fiú jött be.
- Na, akkor egy utolsó tánc, srácok! Már alig tudjuk feltartani a tanárokat!
A hordozható magnóból, ami az egyik ágy emeletére volt elhelyezve, egy ősrégi szám csendült fel. Ó, jaj! Lassúzás!
Szerettem volna elkerülni ezt. Panka sokatmondó pillantásokkal méregetett.
- Mi az?
- Nézd! Ide jön! És biztos nem hozzám!
Panka szeme csillogott a mobilok fényében. Én is abba az irányba fordultam és kis híján összeestem. Csaba laza ingben és farmerban közeledett felénk.
- Ó, atyám! - csak ennyit tudtam kinyögni, mielőtt ideért.
- Ő, Ra... akarom mondani, Málna. - hajába túrt. Az nem lehet, hogy zavarban van! Miattam. - Szóval, táncolnál velem?
Panka olyan szélesen vigyorgott, hogy kis híján kiesett a saját száján.
- Ö... öm, persze. - nyögtem ki végül, és kezemet, felém nyújtott tenyerébe tettem. Másik kezét a derekamra csúsztatta, majd közelebb húzott magához. Gyomromban pillangók ezrei szabadultak el, kezem remegett, ahogy vállára emeltem. Hát tényleg szerelmes lennék? Ki tudja.
Lassan ringatóztunk a párok közt. Egyszer elkaptam Panka ragyogó pillantását. Egy fiúval táncolt, de nem tudtam kivenni, ki az. A dobos még egy utolsót ütött, majd csendben maradt a szintetizátorral együtt.
- Hát, köszönöm a táncot.
- Remélem lesz még ilyen alkalom.
Rám kacsintott, kezével végigsimított a hátamon és elvegyült a távozó diákok közt. Bőröm bizsergett, ahol hozzámért.
- Naaaa? Milyen volt? Anyám, Málna, te tuti szerelmes vagy!
- Csss! Ne ordíts már! Egy ilyen srácnak én...
- Felkért táncolni! - szakított félbe - Ezek után próbáld meg bemagyarázni nekem, hogy totál közömbös vagy a szemében.
- Én már semmit sem értek. - sóhajtottam, miközben arra várunk, hogy visszatérhessünk a házunkba.

* * *

- Asszem, ez még itt a tied!
Egy kék nadrágot hajítottam Panka ágyára. Kikaptam a bőröndömből a széldzsekim és rácsaptam a fedelét.
- Jesszus, tényleg! Köszi!
Mosolyogva bólintottam. Írtam egy sms-t anyának, hogy mindjárt indulunk, azután a telefonomat a kis táskámba mélyesztettem. Benéztem az ágyak alá, az összehajtott ágynemű közé, az ajtó mögé.ű
- Oké, azt hiszem minden megvan. Nem hagyok itt semmit. - motyogtam. Gondolataim folyton a tegnap este körül keringtek. Belekortyoltam a gyümölcslébe, amit reggeli után vettem és lezuttyantam a bőröndömre.
Az idő borús volt, az ég bármelyik pillanatban leszakadhatott. Erika, kivételesen hajlandó volt hosszú nadrágba bújni, bár ez is úgy feszült rajta, mintha semmit sem viselne. Levettem a hajgumit a csuklómról és összefogtam a hajam.
- Szerintem mennünk kéne.
- Oké. Hát akkor indulás.
Felálltam, becipzároztam a bőröndöm és a kerekeire állítottam. Belebújtam a dzsekimbe.
A bőrönd ide oda dülöngélt a kavicsos úton, de lusta voltam felemelni. A zöld vaskapu előtt már sokan gyülekeztek. A tanárok még utoljára körbejárták a házakat.
- Furcsa, hogy holnap máris suli.
Igen, valóban furcsa. Alig lesz időm mindent összeszedni, bepakolni... Ismét leültem a bőröndömre és összehúztam magamon a kabátot. Szeptember elseje volt, és az ősz máris meghozta a hideget.
- Jól van, gyerekek, itt van a busz! Ezzel megyünk az állomásra! Először a 9. a-t kérném! Gyertek ide!
Fél óra elteltével a bőröndöm már a busz csomag terében pihent. Én pedig a buszon ültem Áron mellett. Pont úgy, mint hétfőn, a vonaton.
- Eszedbe jutottam?
- Aha, tudod a fiúk párosan vannak, én meg nem akartam a flúgos táncos mellé ülni.
- Krisztián? Miért, mi baj van vele? Szerintem irtó ügyes.
- Az lehet, de ha csinál nekünk egy normális izé, hogy is hívják? Ja, koreográfiát, akkor nem kellett volna talpig kipingálva ugrabugrálnom az egész évfolyam szeme láttára.
- Pedig nagyon jól állt neked a fekete szemceruza! - nevettem fel. - Amúgy meg, neki semmi köze nem volt Erika ötletéhez. Ha jól tudom.
Mikor az állomáson leszálltunk az eső olyan sűrűn zuhogott, hogy tíz méterre is alig lehetett ellátni. Gyorsan megkaparintottam a bőröndöm és beszaladtam a váróterembe. Úgy néztek rám, mintha nem lennék egészen normális. Könnyű nektek! Ti szárazak vagytok!

* * * 

- Akkor holnap!
- Feltétlenül keress meg! - öleltem át Panka nyakát.
- Szia!
- Szia!
Megindultam anya felé. A peronon állt és integetett. Szorosan öleltem magamhoz. Visszaölelt és látszólag nem zavarta, hogy a hajam és a kabátom még mindig nedves egy kicsit.
- Na, hogy érezted magad?
- Érdekesen - feleltem mosolyogva. - Majd otthon mindent elmesélek!
Mindent azért nem! - gondoltam, és bőröndömet magam után húzva, megindultunk a parkoló felé.