I. / 11. rész * Pláza?

Kedves Olvasók!

Először is köszönöm az újabb kommentet Vivinek, és az immáron 955 kattintást! Sokat jelent! <3

Aztán, kitettem pár új képet a Szereplők menübe, valamint tegnap előtt a dizi is változott. Kérlek a fejezet alá véleményezzetek! Kellemes olvasást!

Eszti :)

~~~~~~~~~~

~Zeneajánlás a fejezethez~

- A szósz nem jött ki! - fújt Panka. - Pedig én mindent megtettem!
- Elhiszem. De miért is szenvedsz a bátyád hülyesége miatt?
- Mert én is el lettem tiltva a tévétől! Érted? Azért, mert nem akadályoztam meg! Pedig ott se voltam!
- Szülők. - sóhajtottam és kitártam Panka előtt a mosdó ajtaját. Már túl voltam egy nyelvtan, egy rajz és egy kémia órán. Legnagyobb örömömre a magyart Deli tanárnő fogja nekünk tanítani. A rajz tanár igazi, elvarázsolt fickó, pödörhető bajusszal. Kis Károly tanár úr. A fiúk már most nagyon kedvelik, bár én kételkedem abban, hogy valaha is rajzolni fogunk az óráján. A kémia tanárnő szemüveges, kiállhatatlan nő. Mondhatni, a diákok rémálma. Veres tanárnő olyan egyenes háttal képes mászkálni, hogy az szinte lehetetlen, és egyetlen pillantással el tud hallgattatni egy egész osztályt, ami nem kis teljesítmény. Most éppen a bontott órás matekra igyekeztem. Panka egész szünetben karba tett kézzel panaszkodott Bencére, Olivérre és Gáborra. Mondjuk ez utóbbiból nem nagyon néztem volna ki, hogy ilyen vandál típus.
- Hé, Málna! - Kíra utánunk szaladt és megállított.
- Tessék? Amúgy mit keresel itt? Nem nyelvtanod lesz?
- De-de, de ez most lényegtelen! Tudod éppen a padomban ültem és a matekleckét írtam holnapra. És mit hallottam? Csabáék rólad beszéltek!
- Rólam? - kérdeztem csodálkozva. Aztán lefuttattam magamban az elmúlt pár nap eseményeit és bólintottam. - Biztos a foci miatt. Engem küldtek, hogy kérdezzem meg, mikor kezdődnek az edzések.
- Az lehet. - nézett maga elé elgondolkodva Kíra. - Én csak a nevedet hallottam. Meg Csaba néha úgy hívott, Raps.
- Szokása. - mondtam unottan. - De miért rohantál utánam? Ezért?
- Azt hiszed, nem veszem észre, hogy hogy nézel rá?
Nagyot nyeltem és megadóan bólintottam. Úgy sem lett volna értelme titkolózni. Ha három nap alatt levette, előbb-utóbb úgy is kiderül.
- Oké. De ez nem fontos. Ne foglalkozz vele. Én sem akarok.
- Persze. De azért én a helyedben nem adnám fel.
Ezen gondolkodtam egy ideig. Ne adjam fel? Még az sem biztos, hogy amit érzek, szerelem. Sőt, ebben erősen kételkedtem. Viszont Csaba kedvelt. Vagy legalábbis szerettem volna ezt hinni. Végül a csengő mindannyiunkat visszarántott a valóságba, de engem biztosan. Elköszöntem és szapora léptekkel igyekeztem a 101-es terem felé. Ez a második emeleti oldalfolyosó végén lévő lépcső, lefelé vezető végében helyezkedett el. Nem is értettem, miért raktak be oda egy termet. Csak egy apró lyuk volt, alig tizenhat férőhellyel, egyetlen ablakkal. Arról nem is beszélve, hogy az elsőről meg sem lehetett közelíteni, mert azon az emeleten, az oldalfolyosót a tanári foglalta el.
Bevágtam magam a leghátsó padba, az ablak mellé. Pontosabban nem is voltak padsorok. A padok négy sorba voltak rendezve, kettesével. Így egy sorban négyen ültek. Azok közül, akiknek legalább a nevét tudtam, Léna, Vera, Bence, Gábor, Áron és Krisztián volt velem egy csoportban. Kíra pedig Erikával volt kénytelen órára járni ilyen helyzetekben. Ebben a teremben Léna ült mellettem, bár ezt nem tudtam volna bizonyítani. De az legalább vigasztalt, hogy ők sem okosabbak nálam - már, ami a matekot illeti.
A tanár belépett, és becsukta az ajtót. Keresztes tanárnő fiatal volt, vállig érő, égővörös hajjal.
- Jó reggelt, gyerekek!
Lassan mindenki felkászálódott a padokból. Geometriai feladatokat oldottunk, amivel még elboldogultam, ráadásul Keresztes tanárnő nagyon jó fej volt, és segített is, ha megkértem. Összességében egy olyan matekóráról jöttem ki, ahol sikerélményem volt, ami nagy szó. Felmentem a lépcsőn, egészen a harmadik emeletre. A lépcsőtől jobbra volt egy félhomályban úszó helyiség. Padokkal, vitrinekkel, térképpel. Leültem, és hátamat a falnak nyomtam. Olaszom lesz, a 33-as  teremben. Mivel Panka az imént közölte velem, hogy neki is a harmadikon lesz órája, kicsit jobb kedvem lett. De még mindig Kíra szavai visszhangoztak a fejemben. Panka hamarosan meg is érkezett és levágódott mellém a padra. Idefenn sokkal csendesebb volt a szünet, így tudtunk beszélgetni.
- Jó a csaj. - közölte.
- Ki? Kíra?
- Ha így hívják, ő. Nagyon gyorsan rájött a dologra.
- Nincs semmiféle dolog. Vagyok én, van ő, de nem lesz mi.
Panka csak vigyorgott, ami felnyomta bennem a pumpát. Tudtam, hogy magam előtt tényleg nem érdemes tagadni, hogy Csabát többet bámultam, és sokszor töprengtem róla, de nem voltam szerelmes. Vagyis azt hiszem. De már magam sem tudtam, hogy mi is van velem.
- Gondolj, amit akarsz! - közöltem bosszúsan. - Csak ne mondd ki hangosan!
- Oké, oké. Nem kell rám megharagudnod. Csak tényeket közlök. Jelen esetben, pedig - ha nem haragszol - tisztábban látom a dolgokat, mint te. Tudod, én vagyok a külső szemlélő.
- Akkor szemlélődj némán.
- Értettem, Raps kapitány!
- Ah, esküszöm, egyszer megöllek! - nevettem, és a csengő hallatára elindultunk a termeink felé.

* * *

- Itt vannak nálam az eredmények! Eléggé egyhangúak, szóval mindenki haladhat ugyanabban a tempóban, ugyanazzal a tanárral, vagyis velem! - nézett végig rajtunk büszkén.
Nagyot sóhajtottam. Bár ennek a hírnek egy egész kicsit megörültem. Egyrészt, mert így biztos a helyem Kíra mellett, másrészt, mert Csabával is egy csoportban leszek.
Az osztály nagy része örült, velem együtt, bár én nem tapsoltam és kiabáltam, mint Csabáék. Kíra a hír hallatára felkuncogott, majd hátradőlt, és lábát keresztbe tette.
- Na, kíváncsi leszek, hogy tanít...
- Én is. - mondtam.
- Te, figyelj csak! Nem jönnél el velem pénteken vásárolni?
- De szívesen! Csak még anyámmal is le kell rendezni, hogy ő vigye haza az öcsémet.
- Ó, neked van egy öcséd? Mennyi idős?
- Két éves. Pontosabban három lesz decemberben. Most kezdte az ovit.
Szám apró mosolyra húzódott, ahogy Ádám eszembe jutott.
- Édes! - lelkendezett Kíra. - Tőlem őt is elhozhatod. Csak a közeli plázába mennénk, az meg nem túl nagy.
- Oké, de ez anyutól függ. - mondtam.
- Még én sem szóltam neki. Csak egy hirtelen ötlet, tudod. - mondta mosolyogva.
Mikor már angol társalgásról, vagyis az utolsó óránkról is kicsengettek, az osztály sodró árként lépett ki a folyosóra. A nagy tömegben sikerült valahogy eljutnom a fő lépcsőhöz, és gyorsan felmentem a szekrényemhez. A matek, olasz és rajz cuccomat betámasztottam a két oldala közé. Táskámból celluxot és egy mappát vettem elő. Mire a nyolcadik órára becsengettek, egészen kipofoztam. Az ajtó belső oldalát újságkivágások, és saját rajzok díszítették, ezek fölé zöld betűkből a 'rapsberry' szót ragasztottam. Visszalakatoltam az ajtót, és elégedett mosollyal indultam haza. Talán ez az egész másokat teljesen hidegen hagyott volna, de én annyira hidegnek és csupasznak éreztem. Így született meg a döntés, miszerint kidekorálom. Jól eső érzés fogott el, ahogy a péntekre gondoltam. Bár azt, hogy anyu egyedül elenged Ádámmal - ráadásul egy plázába - képtelenségnek tartottam.
De az este kiderült, hogy még örül is a programomnak, mert így velem tudja megvetetni azokat a sminkcuccokat, amiket már régen meg akart szerezni, csak sosem volt ideje rá, hogy elmenjen érte.
- Akkor ez igent jelent? - kérdeztem széles vigyorral.
- Igent. De kérlek vigyázz az öcsédre, és időben hozzátok el az óvodából, rendben?
- Persze!
Ezt követően vidáman ugrándoztam vissza a szobámba, és Facebookon megírtam Kírának, hogy részemről okés a dolog. Egy másik ablak ugrott fel hirtelen. Csaba Gerecsei új üzenetet küldött. Nekem.
Csaba: Szia. Naa??
Málna: Szia. Mit naa?
Csaba: megkérdezted?
Málna: Jaa, a foci.. állítólag a nyílt hét után lehet jelentkezni.
Gondolhattam volna, hogy nem velem akar beszélni. Csak az a hülye foci, mint mindig. Gyorsan elköszöntem tőle és Kírától, majd beindítottam egy számot Youtube-ról és elterültem az ágyamon. A fehér plafont bámultam és ujjaimmal a mellkasomon doboltam a ritmusra. Össze voltam zavarodva. Igen, azt hiszem, ez a legmegfelelőbb kifejezés az állapotomat illetően.

* * *

Pontban négy órakor léptünk be az óvoda kapuján. Kíra sóvárgó szemekkel nézte az udvari asztalra kitett tálcákat, ám, amikor Ádám odaszaladt hozzám, tekintetét rögtön rá szegezte, és le sem akarta venni róla.
- Szia Ádi!
Leguggoltam hozzá, és megöleltem.
- Manya!
- Manya? - nevetett fel Kíra.
- Ó, Ádi, nézd, őt itt az egyik barátnőm, Kíra.
- Kíra. - egy darabig töprengve figyelte Kíra arcát, majd elmosolyodott. - Szia!
- Meg kell zabálni ezt a kölyköt! - fordult felém Kíra csillogó szemekkel, és már le is guggolt, hogy közelebbről megismerje. Ott is hagytam őket, hogy szóljak az óvónőnek. Mire visszaértem már piros pacsit játszottak, és Kíra láthatóan odáig volt az öcsémért.
- Zavarok? - kérdeztem nevetve.
- Dehogy is! - nevetett most már Kíra is. - Menjünk mert a végén még cipő nélkül kell végigjárnom az őszt!
Közrefogtuk Ádámot és hármasban indultunk a buszmegálló felé. Úgy tűnt, nagyon megkedvelte Kírát, mert az egész napját elmesélte neki, sőt, még a kedvenc játékáról is részletes beszámolót adott.
- Azt hiszem, gyakori vendég leszek nálatok!
- Csak nyugodtan. De előre szólok, hogy a kanapé és a salsa szósz tiltott terület!
Ezután elmeséltem, mi történt Pankáéknál, és mire leszálltunk már rég kielemezte nekem az összes srácot az osztályból.
- És akkor ott van még a hátsó. Hogy is hívják?
- Krisztián.
- Honnan tudod?
- Gólyatábor. - feleltem egyszerűen.
- Ja, értem. Na, de ő viszont nagyon fura. Olyan, mintha egy egész más világban élne. Csak úgy van, azt hiszem. Te láttad már őt beszélgetni?
Megráztam a fejem. Tényleg. A tábor óta senkivel sem láttam. Bár kezdtem azt gondolni, hogy ott is csak a tánc miatt kommunikált velük.
- Azt hiszem, ő művész típus. - vontam meg a vállam. - Vagy legalábbis annak tűnik.
- Lehetséges.
A plázában nem voltak túl sokan, így Kíra az üzletbe be, üzletből ki-taktikát alkalmazta. Végül egy cipőboltban kötöttünk ki, ahol hatalmas dilemmába keveredett.
- De most komolyan! Nézd meg! A kékből nincs méret, a fehér meg túl gyorsan koszolódik!
- Akkor próbálj fel egy lilát. - tanácsoltam, mire ki gondolkodás után, a polchoz lépett. Fél óra múlva Ádám már kezdett fene mód unatkozni, így gyorsan kellett döntenie. Nagy sóhajok közepette egy pink tornacipő mellett döntött.
Bementünk még a drogériába, anya cuccaiért, ahol Kíra ráakadt 'álmai vörös rúzsára'. Aztán egy ruhás bolt következett. Két póló, és egy szoknya. Még egy bolt. Újabb póló.
- Azt hiszem, lassan mehetünk. - közölte három szatyorral a kezében. Az ölembe vettem Ádámot, aki idő közben nagyon elálmosodott.
- Tényleg? Már kezdtem azt hinni, hogy itt töltjük az éjszakát!
- Ha-ha. Nagyon vicces. Inkább menjünk, mert ez a cukorborsó mindjárt elalszik.
Mire buszra szálltunk, Ádám valóban elaludt. Még akkor sem ébredt fel, mikor otthon a kiságyába tettem.
- Na, milyen volt? - kérdezte anya, aki éppen a kedvenc sorozatát nézte a tévében.
- Nagyon jó. Kíra eszméletlen sokat tud vásárolni. - nyögtem. - És imádja Ádámot.
- Azon nem is csodálkozom. - mosolygott.
Belesüppedtem az egyik fotelbe és én is a tévére meredtem. Anya imádta a gyilkosságokkal teli, helyszínelős sorozatokat, és most is épp ezt nézte. Már hét óra is elmúlt. Kimentem a konyhába és megvacsoráztam. Aztán eszembe jutott, hogy holnap szombat, és hogy két napig senkit sem látok majd. Sem Pankát, sem Kírát. Sem pedig Csabát.
Elalvás előtt zenét hallgattam. Facebookon még mindig pezsgett az élet, az osztálycsoportba többen is linkeltek videókat és képeket a táborról. Mosolyogva nézegettem őket, míg meg nem akadt a szemem az egyiken. Én voltam rajta focizás közben. Aztán még három képen. Végül pedig a tábortűznél is lekaptak, Pankával az oldalamon. Egy másik albumban felfedeztem a vízi vetélkedő képeit is. Némelyiken nagyot nevettem, például, mikor Erika éppen a torony tetejéről zuhan, és fél úton van lefelé.
- De jó is volt. - néztem fel álmodozva a plafonra. Ilyet gyakran csináltam, mert a filmekben sokszor láttam és ki akartam próbálni, milyen élesben. Bebújtam a takaróm alá, és perceken belül elaludtam. Álmomban a táborban jártam. Érdekes módon, minden egészen más volt. Mindenki egészen más...