Drága Olvasóim!
Meghoztam az újabb részt. Továbbá borzasztóan örülök, hogy a történet szert tett egy újabb feliratkozóra, Rebekára! Köszönöm a kommentet, és a négy pipát! Kellemes olvasást!
Eszti :)
~~~~~~~~~~~
- Jó reggelt! - köszöntem a nagy senkinek, majd levágtam magam az ebédlőasztalhoz. A szünet ugyan jó, hiszen ki ne akarna otthon lenni, tanulás és könyvek nélkül? De van egy hátulütője: hogy rajtam kívül senki sem ilyen szerencsés a családból. Így pedig igen hosszú, leginkább fekvésből és tévézésből álló, egyhangú szünet elé néztem.
Pontosabban néztem volna. De mikor éppen kidugott nyelvvel koncentrálva megforgattam a virsliket a serpenyőben, megszólalt a telefonom. Hol máshol, ha nem az emeleten? Tűzhely kikapcsol. Rohanás a lépcsőn. Felbukás a folyosón széthagyott játékokban. Telefon felvétele. Mindezt rekord idő alatt - az éves rutin miatt - már fél perc alatt letudtam.
- Halló? - szóltam bele még mindig lihegve.
- Málnuus! Mit szólnál, ha azt mondanám, hogy egy óra múlva legyél nálunk, mert anyu eszméletlen mennyiségű popcornt csinált, és kikölcsönözte a videó-téka összes valamire való filmjét?
- Hát - mondtam. - Óriási! Rohanok! Köszönöm, hogy megmentettél az unalom hegyes karmai közül! - kiabáltam, majd letettem a telefont, és visszarohantam a virsliimhez.
Az összes számukat imádtam, kivétel nélkül, és persze az is közrejátszott, hogy körülbelül hat éves korom óta menthetetlenül szerelmes voltam a banda frontemberébe, Billie Joe-ba. Anyu értetlenül állt ez előtt a tény előtt, de apu is imádta a bandát, csak úgy, mint én, ezért vele amolyan ,,cinkostársakként" az összes magyarországi koncertjükre elmentünk. Apa sokszor mondogatta nekem, hogy az egyetlen jó tulajdonsága, amit örököltem, a Green Day volt.
Éppen a 21 guns ment, mikor végre megérkezett a busz. Bevágtam magam egy szimpla ülésbe és magam elé vettem a táskám. Az ablak résnyire nyitva volt felettem, ezért a besüvítő szél folyton a szemembe fújta elszabadult tincseimet, amik ráadásul még mindig kékek voltak itt-ott, bár már háromszor hajat mostam. Szerencsémre, csak két megállót kellett utaznom.
Mikor megálltam a kapuban, rátapadtam a csengőre. Hamarosan egy XXL-es, piros pulcsit és fekete leggingset viselő Kíra óvakodott ki a délelőtti hidegbe. Mellette pedig egy kicsi, nyomott képű kutya vágtázott ki az ajtón, és nekirontott a kapunak. Pontosabban csak nem tudott időben megállni. Így nem is csodálkoztam rajta, hogy ilyen kis turcsi orra van.
- Szia, Málnuus! - ugrándozott, miközben kinyitotta a kaput.
- Szia! - öleltem át, mikor beléptem az apró előkertbe. A kutya - na, jó szólítsuk a nevén - Hercegnő azonnal szagmintát vett. Lehajoltam és megsimogattam a fejét.
Még sosem voltam bent Kíráéknál, azt is csak azért tudtam, hol lakik, mert sokszor jöttünk haza együtt a suliból, és ő lakott közelebb hozzá. Belépve kellemes meleg, és a vajas pattogatott kukorica összetéveszthetetlen illata csapott meg.
- Szia, Málna! - köszöntött egy jobbról előlépő, apró nő. Melegítőnadrágot és halványkék hosszú ujjút viselt, haját laza kontyba kötötte. De ami a leginkább megdöbbentett, hogy pontosan ugyan olyan volt, mint Kíra. Arcán nem látszottak ráncok, bár biztosra vettem, hogy elmúlt már harminc, sőt, talán már negyven is. Szeme vidáman csillogott sötét fürtökkel körített arcában.
- Csókolom! - köszöntem mosolyogva. - Biztos Kíra anyukájának tetszik lenni!
- Ugyan, hagyd csak, drágám, szólíts Vicának! - mondta, majd amilyen hirtelen feltűnt, olyan hirtelen ment el újra.
- Gyere beljebb! - invitált Kíra. Kibújtam a kabátomból, és lehámoztam magamról mindent, amíg csak a kardigán maradt rajtam a három pulóverből.
- Hoztam kaját! - emeltem meg a táskámat.
- Höhh - hőkölt hátra Kíra. - Szerinted itt nincs? Mégis mit ennék, ha üres lenne a hűtőnk? - kérdezte nevetve, majd belépett a bejárattal szemközti boltíven.
- Oké, mivel te vagy a vendég, te választhatsz először! tolta felém a dohányzóasztalon felhalmozott DVD kupacot. A filmek fele horror volt, a másik fele pedig mese. Nos, mondhatni, elég szélsőséges volt a választék. Végül Kíra kezébe nyomtam a Szilajt mondván, hogy az sosem lehet megunni.
- Na, akkor indulhat a maraton? - nézett rám vigyorogva ölében egy tál popcornnal, kezében a távirányítót szorongatva.
- Ááá, indítsd már! - löktem oldalba a könyökömmel, majd kényelmesen bevackoltam magam a kanapéjuk egyik sarkába. Hát így kezdődött a filmezős napunk, Kírával, és Hercegnővel, aki természetesen kettőnk között foglalt helyet a puha pokrócon.
* * *
- Na, milyen volt a filmezés? - kérdezte anyu, mikor beléptem a konyhába.
- Huh, szuper! - mosolyogtam. - Bár azt hiszem, most egy ideig suttogó gyerekekkel fogok álmodni. - töprengtem.
- Nos, értem. Ha orvosra lenne szükséged - nézett rám komolyan, majd elnevettük magunkat.
- Ádám?
- Drágám, fél kilenc van. Már alszik. És javaslom, te is tedd el magad, mert gondolom holnapra is kitalálsz majd valamit, és jó lenne, ha a szünetben pihennél is.
- Értettem! - csaptam össze a mamuszos bokáimat, majd a hűtőhöz ugráltam és kivettem egy joghurtot. - Jó éjt, anyu!
Felcammogtam a szobámba és bekapcsoltam a gépem. A Facebookot elárasztották a ,,Hurrá, végre szünet van!" és a ,,Hé, XY, megyünk benyomni??" bejegyzések, de akadt néhány kép Lénáról és Veráról, meg valami fura, Anime-s találkozóról. Összesen három értesítést kaptam, ami egyébként nálam soknak számított. Ebből kettő valami játékfelkérés volt, de a harmadik egy meghívó. Méghozzá Pankától. Kíváncsian kattintottam rá. Az esemény egy Halloween buli volt, amit Pankáéknál tartanak majd, gondolom a bátyja, ezért is csodálkoztam, hogy én mégis felkerültem a meghívottak listájára. Előhalásztam a zsebemből a telefonom, de aztán csak kitettem magam mellé. Gondoltam, kilenckor már nem biztos, hogy illik megzavarni.
Elgondolkodva nyúltam el az ágyamon, de annyi időm sem volt, hogy ezt az egészet végiggondoljam, rögtön, ruhástól nyomott el az álom.
Reggel arra ébredtem, hogy az ujjaim valami ragacsos, nedves dologba nyúltak. Bosszúsan és értetlenül pislogtam a kezem irányába. Nos, igen. A tegnap esti bealvásomhoz hozzá tartozik, hogy a joghurt, amit felvittem, a kezemben maradt. Ragacsos, csomókban lógó hajjal, joghurtos pólóban trappoltam át a fürdőszobába. Egy forró fürdő és egy alapos hajmosás után úgy éreztem, hogy nem vagyok annyira szerencsétlen, de persze akkor még nem láttam, hogy a joghurt milyen károkat okozott a szobám többi részén. A lepedőm és a paplanom lucskos volt és halvány rózsaszín krémes massza borította. Csodálkoztam, hogyan okozhat egyetlen doboz epres joghurt ekkora problémát.
Mire hellyel- közel eltüntettem és összetakarítottam, már tizenegy óra is elmúlt. Én pedig totál elfáradtam, holott jóformán semmit sem csináltam. Teát és pirítóst csináltam, majd befeküdtem a tévé elé és belecsavartam magam egy pokrócba. És a napomat ennyivel tökéletesen jellemeztem. Feküdtem, ettem, tévéztem. Délután pedig felhívtam Pankát.
- Igen?
- Szia. Málna vagyok.
- Ó, szia! Mit szeretnél?
- Hát - kezdtem - mi ez a meghívó? - kérdeztem végül.
- Ja, az? Hát. Csak gondoltam eljöhetnél. De csak ha nincs más programod.
- Nem, nincs. Csak, tudod - sóhajtottam.
- Mit?
- Hát, azt hittem. Hogy... szóval, hogy mi most rosszban vagyunk.
- Szerintem egyikünk sem gondolta komolyan azt a múltkorit. De néhány dologban igazad volt. Néhányban nekem is. Szóval? Nem lehetne elfelejteni?
- Ne haragudj! - mondtam egy megkönnyebbült sóhajjal.
- Te se!
- Oké. Szóval ez a buli. A bátyád szervezi?
- Aham. És én meg itthon leszek, mert nincs hova mennem, kirakni meg nem rakhat ki. De hozhatsz, akit szeretnél. Na, jó. Kb. két embert! - nevetett fel szórakozottan.
- Értem. Miért pont kettőt?
- Hát, mert hatan még beférünk a gardróbba, ha elszabadul a pokol! - mondta majd felnevettünk.
- Örülök, hogy tisztáztuk - mondtam végül komolyan.
- Én is!
A háttérben először óriási robaj, majd hangos röhögés hallatszott.
- Uram isten! Ne haragudj, most le kell tennem! A barom bátyám leugrott a lépcsőről! - mondta dühösen, majd lerakta a telefont.
Ahogy újra egyedül maradtam, kezdtem elbizonytalanodni. Ha Panka otthon lesz, akkor bizonyára Bence is. Vele pedig ott lesz Olivér, és Zsiga is. És ahogy egyre inkább belegondoltam ebbe a helyzetbe, tudtam, hogy nem akarom, hogy tönkretegyék a szünetemet. Elhatároztam, hogy nem fogom hagyni!
* * *
Hihetetlen, milyen gyorsan elérkezett a péntek este! Kírával szinte minden nap találkoztam, egyszer nálunk is aludt, és csak úgy, mint a múltkor, most is nagyon jól szórakoztunk. Délutánonként megsétáltattuk Rosy-t, aminek a kutya, Kíra és Ádám is nagyon örült, mert az óvodába így, hármasban mentünk elé. Ettől Kíra még boldogabb lett, mert a ,,két kedvenc szőkéjével" tölthette a délutánokat.
Kíra jelenléte valahogy azt is megkönnyítette, hogy anyu elengedjen Pankáékhoz. Volt valami a kisugárzásában, amitől az ember azt érezte, hogy megbízhat benne. Így hát anyu kisebb huzavona után, és persze az ,, Ugye nem fogyasztasz alkoholt? És nem dohányzol? Úgyis észreveszem!" kiselőadás után, amit egyébként egy hatodikos szülinap buli után mindig végig kell hallgatnom, ha ilyen helyre akarok menni, mert ott véletlenül beleittam egy pohárba, amiben alkohol volt, és nem nekünk volt odatéve.
Kíra ötre jött át hozzánk, mert tőlünk egyszerűbben odajutottunk Pankához.
- Oké. Tehát még egyszer. Nem isztok. Nem drogoztok. Ha bármi van rögtön hívjatok! Vigyázzatok magatokra! - mondta anya komolyan végigmérve mindkettőnket.
- Anya... - forgattam a szemem. - Bízhatsz bennem! Meg aztán, úgyis Panka szobájában leszünk. - mondtam a tőlem telhető legnyugodtabban, bár a gyomrom remegett. Izgatott voltam és kíváncsi. És mikor Kírával kettesben kiléptünk a sötétedő utcára, még nem tudtam, hogy ez a mai este nem lesz éppen leányálom.
Fél hatkor csengettünk be.
- Szevasztok, seggarco... - nyitott ajtót ordítva Balázs. - ...k! - fejezte be végül a kulturált üdvözlést. - Öm, hát, cső, csajszik! - váltott át visszafojtott vigyorra.
- Heló! - köszönt elsőként Kíra mosolyogva. - Pankát keressük.
- Ja, vagy úgy! - fonta keresztbe a karját. - Hát, a beugró egy villantás, csajok!
Ledermedtem és ösztönösen összefontam magam előtt a karomat. Kíra azonban meg se rezzent.
- Hé, te, seggfej! Engedd be őket!
Hirtelen egy kéz csattant Balázs tarkóján, majd Panka kikukucskált az ,,ajtónálló" mögül.
- Gyertek be! - mondta mosolyogva.
- Basszus, húgi, mindent elcseszel! - röhögött fel Balázs, majd becsapta az ajtót.
- Oké, ez itt az ebédlő, balra a konyha, jobbra a nappali, szemben a fürdő - sorolta Panka Kírának. - Most pedig tűnjünk el innen, mielőtt az a sok barom ideérne - forgatta meg a szemét. A lámpákról fekete fonal kígyózott le, gondolom, pókhálót szimbolizált. Az ebédlő asztalon halomban állt a sör, egy óriási tálban színes cukorkák voltak kitéve, mellette rengeteg műanyag pohár tornyosult.
- A szobáink fent vannak - mutatott Panka a lépcső irányába.
Panka szobája kényelmes volt, nem nagy, éppen otthonos. Az íróasztalát tankönyvek és rengeteg magazin borította.
- Dobjátok csak le magatokat! - intett, majd hallottuk, ahogy leszalad a lépcsőn. Hamarosan csengettek. Aztán még egyszer, és még egyszer, míg végül az alsó szintről hangzavar és valami monoton zene hallatszott fel.
- Hát, ez is elkezdődött - néztem Kírára. És akkor még nem is sejtettem, mennyire igazam volt.
Gyönyörű, hullámos, vörös haja a vállára omlott és kedvesen mosolygott ránk, mikor belépett.
Két óra beszélgetés és nevetgélés után hellyel-közel összebarátkoztunk. De utána elkezdtünk unatkozni. Végül is érthető, lentről felszabadult kiáltások hallatszottak, dübörgött a zene, mi pedig az emeleten ültünk és az időjárásról beszélgettünk. Emese pattant fel elsőként.
- Na, jó én lemegyek és szétnézek - nyújtózkodott. Mivel mind kíváncsiak voltunk, kivéve Pankát, aki már inkább unta ezeket a bulikat, elindultunk le, a földszintre.
Nos, rossz ötlet volt. Sokkal többen voltak, mint amire számítottam, az ebédlő asztalon már most részeg alakok táncoltak, a levegőben savanyú sörszag és izzadtság egyvelege terjengett. Üres, műanyag poharak hevertek a földön, és a zene irtó hangos volt. Éjfél felé járhatott az idő. Ez az egész egyáltalán nem hasonlított a Halloweenra. Sőt, ami azt illeti, jelmezt sem viselt senki.
- Oké, muszáj innom valamit! - nyögte mellettem Kíra.
- Ööö... Balra van a konyha! - jutott az eszembe. Kíra megragadta a kezem és utat tört a tömegben. - Haza akarok menni - sóhajtottam.
Gyorsan felkaptam egy üveg ásványvizet, amit egyébként jól eldugtak a sör és egyéb alkohol mögé. Mikor megfordultam, Kíra a hűtőben kutakodott. Bocsánatkérő pillantásokat vetett rám.
- Azóta nem ettem, hogy tőletek eljöttünk!
- Kíra - forgattam a szemem. - Megettél négy doboz joghurtot és három szendvicset. Két liter kólával!!! Csodálom, hogy eddig nem lettél rosszul!
- Hát, ami azt illeti - ráncolta a homlokát - igazából éhes vagyok!
Hangosan felnevettem, de nem eléggé ahhoz, hogy a zene el ne nyomja.
Egy idősebb fiú rontott be a konyhába.
- Hohó, lányok! Gyertek! Üvegezünk a nappaliban! Tudom, hogy sablon játék meg minden, de van egy baszott jó ötletem!
Kírával először összenéztünk, majd a srácra. Nem, nem akartuk megtudni a ,,baszott jó ötletét".
- Köszi, de passzolunk! - mondta végül Kíra.
- Ah, bigott ribancok! - legyintett, majd kitámolygott a konyhából.
Visszarohantunk az emeletre és bezárkóztunk Panka szobájába. Alig ültünk le a puha szőnyegre, a szomszéd szobából óriási üvöltés hallatszott át, majd ajtó csapódott és nyílt ki újra.
- Mi a francot keresel itt? - ordította Emese. Riadtan néztem Kírára.
- Én? Inkább te mit keresel itt? És miért nem válaszolsz? Miért nem hívsz vissza?
- Őrült vagy! Hagyj már élni végre! - fújtatott Emese. Kíra az ajtóhoz kúszott és résnyire nyitotta. Odakuporodtam mellé. Emese a folyosón állt és egy nála határozottan idősebb, magas fiúval vitatkozott. A srácon látszott, hogy rendesen el van ázva. Tett egy bizonytalan lépést Emese felé, de a lány gyilkos tekintettel lépett hátrébb.
- Menj el! - suttogta.
- Musi... - nyúlt felé a fiú.
- Menj el! Peti! Hagyj végre békén! - üvöltötte Emese ökölbe szorított kezekkel.
- Hé, mi a fene... - jelent meg hirtelen Balázs a lépcső irányából. Emese pedig két lépéssel mellette termett, és megcsókolta. A fiú szeme, akivel Emese az imént még vitázott, szikrázott a dühtől és látszott rajta, hogy nagyon erőlködik.
- Nos, ez elég bizonyíték arra, hogy továbbléptem? - kérdezte Emese felvont szemöldökkel. A fiú elviharzott mellettük és eltűnt.
- Na, jó, ez meg mi a fene volt? - nézett Balázs értetlenül, keresztbe álló szemekkel.
- Mostantól velem jársz! - nézett rá Emese, majd lehajtott fejjel, könnyes szemmel elrohant. Kíra óvatosan visszacsukta az ajtót.
- Musi.
- Peti.
- Oda kell adnom neki a leveleket - mondtam halkan.
- Nem. Ne csináld! Nem hinném, hogy jó ötlet.
- Jó, igaz. Oké. Ez durva volt - néztem rá.
- Igen. - bólogatott. - Figyelj, tudom, hogy mit mondtunk anyukádnak, de...
- Nem iszok! - jelentettem ki.
- Jó. Nem is gondoltam. De vigyázz rám kérlek! - mondta vigyorogva, majd felpattant és magával rángatott engem is.
* * *
- Oké! Kövi! - kiáltotta Kíra teljesen átszellemülten.. Mögötte ültem a kanapén és számoltam a sörös dobozokat, amik lassan már tornyosultak mellette. Még sem tűnt úgy, mintha sokat ivott volna. Sőt, ami az illeti, mindenkinél jobban bírta. Én pedig árgus szemekkel fürkésztem a többieket. Nem voltunk sokan, úgy fél három körül egy nagyobb társaság elment egy szórakozó helyre, így mindössze húszan maradtunk. A legtöbben játszottak, a zene halkabban szólt, azt hiszem, lefáradtak egy kicsit. Néhányan, mint ahogy én is, a kanapén vagy valahol a körön kívül ültek és aludtak, vagy a játékot figyelték. Bence pont velem szemben foglalt helyet, és azt vettem észre, hogy egyre többször akad meg rajtam a tekintete.
- Hé, nem szállsz be? - kérdezte végül úgy egy óra elteltével, kaján vigyorral az arcán. Dühös voltam rá, még mindig, annak ellenére, hogy én ütöttem meg. Abban a pillanatban, ahogy a kérdés elhangzott, minden szem rám szegeződött, és úgy éreztem, ha nemet mondok, kiröhögnek. Ezért hát elmosolyodtam, és leküzdve a hirtelen feltörő idegességemet, bólintottam. Végül is ez még az üvegezés ,,gyerek" változata volt, semmi mást nem kellett tenni csak megcsókolni azt a személyt, aki pörgetés után az üveg szája mutatott
- Csússz arrébb! - löktem meg Kírát, és beékelődtem mellé.
- Oké, az új csaj pörget! - mondta Balázs és felém lökte az üveget. Határozottan pörgettem meg. Az üveg nyaka egyenesen Bencére mutatott.
- Biztos nem - mondtam határozottan.
- Málna, akkor innod kell! - suttogta Kíra mellettem.
- Fenéket! Semmit sem kell! - legyintettem idegesen.
A többiek egyszerre kezdték skandálni:
- Csókot!
Bence felállt és elindult felém. Egy laza mozdulattal felrántott a földről.- Gyűlöllek! -sziszegtem.
- Csak azért mondod ezt, mert semmit sem tudsz!
- Biztos nem csinált semmi olyat, amiért így utálnotok kéne - mondtam.
- Lehet - vigyorodott el. Majd magához húzott és megcsókolt.
Így történt, hogy életem első csókját attól a fiútól kaptam, akit a világon a legjobban gyűlöltem.
