I. / 1. rész * Indulóban...

- Szivecském, nem késhetsz el rögtön, az első adandó alkalommal! - húzta szét a sötétítőmet anya, ezzel kegyetlenül sok fényt juttatva álmos pilláim alá. Hiába húztam magamra a takarót, hiába morgolódtam, hogy én fel nem kelek, néhány perc múlva már bosszúsan iszogattam a teámat. Kényelmesen összekucorodtam a nagy, halványzöld kanapén, ami a  nappali nagy részét kitöltötte. Az óra még csak fél hatot mutatott. Apa még nem jött haza az éjszakai műszakból, anya pedig éppen indulni készülődött. Nagyot kortyoltam a barack ízű, erősen túlcukrozott, forró italba. A meleg szétáradt álmosságtól remegő testemben, és kellemes érzés töltött el. Miután az utolsó cseppet is kiszűrcsöltem a bögrém aljából nagy sóhajok közepette mentem ki a konyhába. Anya reggelit is készített nekem - ami nem volt túl gyakori. Gyorsan betermeltem a szendvicset, megittam még egy pohár teát, majd becammogtam a fürdőbe. Egy gyors zuhany után sokkal éberebbnek éreztem magam. Fogat mostam, hajamat laza kontyba fogtam , majd magamra kaptam a malacrózsaszín fürdőköpenyem. Mikor újra tiszteletemet tettem a konyhában anya éppen Ádám reggeli müzlijét tette az asztalra.

- Gyorsan, menj, keltsd fel! 

 Mély levegőt vettem és Ádám szobájához cammogtam. Odabent kellemes félhomály és csend uralkodott. Csak apró kis szuszogásokat lehetett hallani a mackó-mintás takaró alól. Az ablakhoz léptem és széthúztam a kék függönyöket. Ez persze nem volt egyszerű feladat, jó néhány elhagyott plüssállaton és játékon vezetett a kacskaringós út. A kiságyhoz lépve először beazonosítottam, milyen irányba fekszik, amjd felhajtottam a takarót.

- Jó reggelt, álomszuszék! - mondtam mosolyogva és megcsiklandoztam. Apró sikoly hagyta el a száját és tengerkék szemeit rám szegezve boldogan kérdezte:

- Manya? - igen, Manya. Anyát csak nemes egyszerűséggel anyának szólította, de az én nevem már túl bonyolult volt számára. Így történt, hogy az 'anyát' megtoldotta egy m-mel - mert hogy Málna volnék - és Manyának nevezett el. Kedvesen mosolyogtam vissza rá.

- Bizony, bizony! Gyere, reggelizzünk meg! - kikaptam a kiságyból és felöltöztettem. Az étkezés nem ment zökkenőmentesen, de miután kétszer kiöntötte a tejet - én pedig kétszer föltöröltem utána - végre sikerült az összes müzlit megetetnem vele. Kivettem az etetőszékből és útjára engedtem. Péntek volt, és pontosan két és fél óra múlva már egy vonaton fogok zötykölődni, újdonsült osztályom körében. A bőröndöm még nyitva állt, a szoba közepén, hogy még bedobhassak pár cuccot, amihez éppen kedvem támad ma reggel. A ruhásszekrényhez léptem és széttártam a két szárnyát. Belül különböző fényképek, levelek, versek és idézetek díszítették. Egyesek felragaszta mások felírva, de volt, amit csak úgy belekarcoltam a körzőmmel. Jól akartam kinézni az első napomon. Egymás után száműztem a nem kívánatos ruhadarabokat az ágyamra. Végül egy egyszerű, halványkék csőtop és egy farmer mellett döntöttem. Nem feltűnő és kényelmes. Hajamat átfésültem és a napszemüvegemmel fogtam hátra. Egyszerű sminket készítettem, pont annyit, hogy szépnek érezzem magam. Becsuktam a bőröndöt. A kedvenc, virágmintás táskámba bedobáltam az összes létfontosságúnak megítélt holmimat. Telefont, lakáskulcsot, a kedvenc könyvemet és Bubut. Bubu, az én gyerekkori legjobb barátom volt, egy plüs jegesmedve formájában. Még egy utolsó pillantást vetettem magamra a tükörben. Nem voltam vékony, de kövér sem. Mondhatni átlagos testalkattal rendelkezem. Szőkésbarna hajam lágyan omlott vállamra a tegnapi hajmosásnak köszönhetően. Bátorság! - utasítottam magamat. Gurulós útitáskámat magam után húzva átlépdeltem az előszobába. Negyed hét múlt. Még bőven volt időm, mégsem bírtam magammal. A bőröndöt ott hagytam, felhúztam kedvenc tornacipőmet és kimentem az udvarra. Csupán a telefonomat csúsztattam a zsebembe. Rosy kitörő örömmel fogadott, és összes játékát felsorakoztatta a hintaágy előtt, amibe idő közben elhelyezkedtem. Beindítottam az Icona pop: I Love It című számát és becsuktam a szemem. Nagyon kíváncsi voltam a többiekre. Szorongással töltött el, ha a ,,mindössze" harminc főből álló osztály névsorában szereplő huszonöt fiúnévre gondoltam. Csupán öt lány került be. Legalább is a mi osztályunkba. Christina Aguleira: Hurt című száma csendült fel. Imádtam ezt a dalt, de most gyorsan átugrottam a kicsit vidámabb dallamú - na meg szövegű - Want U Back-re. 

- Ideje menni! - kiabált ki anya az üvegajtót félretolva. Mintha puskából lőttek volna ki, úgy pattantam fel, nem kis megdöbbenést okozva ezzel Rosynak és anyának is. Szökdécselve értem be a konyhába, ahol egy egész hadseregnek elegendő kaja volt felhalmozva az asztalon. Kérdő tekintetemet anyára függesztettem aki épp Ádámra próbálta - egyenlőre sikertelenül - rátuszakolni a cipőjét.

- Jó, jó! Csak nem akarom, hogy éhes maradj! - mondta engedő hangnemben. - Legalább a felét rakd el! - kérte és végre bekötötte az egyik lábbelit. Végül három szendvics és egy liter üdítő lapult a táskámban. Anya - hiába győzködtem, hogy fölösleges, és hogy máskor is voltam már táborozni - a bőröndömben fennmaradó helyeket hideg élelemmel töltötte ki. Így történt, hogy a tusfürdőm mellé egy zacskó gumicukrot csomagolt. Virágmintás kedvencemben helyet kapott még egy kardigán és egy sulipóló is, amit elvileg majd föl kéne vennem. Utolsó pillantás az előszobában lévő apró tükörben, egy megjegyzés a hajamra - magamtól, magamnak - és egyik kezemben a bőrönd húzókarjával, másikba Ádám aprócska, puha kezével kiléptem a bejáraton. 

- Vigyázz magadra, nagylány! - öleltem át Rosy nyakát, aki karjaimból kibontakozva, érdeklődve figyelte az anya kezében lévő, zörgő zacskót. - Tényleg hálás kutya vagy! - mondtam nevetve és beültettem Ádámot a gyerekülésbe. 

- Hova? - kérdezte mikor már jó fél órája útban voltunk a pályaudvar felé.

- Tudod, most elutazom egy kicsit, de hazajövök, ígérem.

- Jó, de hozol nekem szúvenyjírt? - kérdezte és karjait keresztbe fonta maga előtt. A ,, szúvenyjír" igazából szuvenírt takart, vagyis ajándékot. Fogalmam sincs, hol hallotta ezt a kifejezést, de előszerettel használta.

- Persze! - nevettem fel. Ujjaimat a puha tejfelszőke fürtjei közé eresztettem és jól összekócoltam.

- Megjöttünk! - kiáltotta kedélyesen anya, és befordult az apró parkolóba. Nehézkesen bár, de végül sikerült kirángatnom tonnákat nyomó bőröndömet a csomagtartóból. Míg besétáltunk Ádám figyelmét teljes egészében a kéregető galambok sokasága kötötte le.

- Csip-csip! - kiáltozta vidáman és minden erejével azon volt, hogy egy madarat megkaparintson. Hamar kirajzolódott a tömegben osztályfőnököm alakja. Egyrészt, mert az enyémmel megeggyező iskolapólót viselt, másrészt, pedig meg mertem volna kockáztatni, hogy majd' két méter magas volt. Borostás arcó szemüveges férfi volt, igencsak tekintéjt parancsoló ábrázattal - már csak méretei miatt is.

- Jó reggelt! - köszöntem kedvesen. Azt hallottam, fontos az első benyomás. Meglepődtem amikor ugyanilyen kedvesen viszonozta, sőt mit több, mosolygott. - Szendrei Málna vagyok. 

- Én az újdonsült osztályfőnököd Kovács Árpád. Menj, ott vannak a többiek, én váltok pár szót az édesanyáddal. - bólintottam és átvettem Ádámot, majd - bőröndömmel egyetemben - megindultam az egyetlen nő nemű egyed felé, akit láttam a sok fiú közt.