I. / 3. rész * Ó, hogy én ilyet is tudok!?

Az ebéd összefoglalása: érdekes. Igen, azt hiszem ez a legmegfelelőbb kifejezés az félig folyós, félig beton kemény krumpli pürére és a máj ízű rántott csirkemellre. Az egyetlen dolog, amit jónak tituláltam, a narancsszörp volt, bár halvány citromsárga színe nem éppen egy narancs ízű dologra emlékeztetett. Szerencsére Erika nem igen méltóztatott a tíz méteres körzetemben tartózkodni, így Áron mellett fogyasztottam el az ebédemet.
- Kéred az enyémet is? - kérdeztem, miután alig tíz perc alatt eltüntette saját adagját. A szája teli volt, így csak heves bólogatással jelezte, hogy még belé fér. Nevetve cseréltem i tányérainkat, és az immáron üres tálcámmal együtt megindultam a kijárat felé. Pankát sehol sem láttam. Így a hármas faház felé vettem az irányt. Az apró verandán úgy hét fiú ücsörgött, időnként hangosan felröhögtek, majd bizalmasan súgtak össze. Mintha már ezer éve ismernék egymást. Fejcsóválva suhantam el mellettük, megeresztve egy halk sziát.
- Mit vegyek fel? - mormoltam félhangosan a bőröndöm fölött ácsorogva. Dönteni nem volt időm, ugyanis egy kellemetlen női hang beharsogta az egész tábort.
- Figyelem, gyerekek! Figyelem! Mindenki haladéktalanul jöjjön le az ebédlő előtti betonplaccra! Általános eligazítás lesz! - levágtáztam a lépcsőn és az ajtón kilépve, kényelmes tempóban sodródtam a tömeggel.

* * *

- Nos, akkor minden érthető? - kérdezte a nő, akinek a hangjától változatlanul a hideg futkosott a hátamon. Néhányan dünnyögtek valamit, de én már a beton szélén jártam. Futni kezdtem, egészen a faházakig. Nyitott bőröndömből elővarázsoltam azt a három bikinit, amit hirtelen bedobáltam. Végül egy fekete, kétrészes modell mellett döntöttem. Szerettem ezt a fürdőruhát, főleg, mert a felsője meg volt csavarva. Ettől lett különleges. Fölé sortot, és a reggel is viselt kék pólómat húztam. Virágos kis táskámba bedobáltam néhány - strandoláshoz szükséges - dolgot. Strandolás volt ugyanis a ma délutáni program, tekintettel a kellemes időre és a közeli kis tóra. A törölközőmet már csak futtában vetettem vállamra.

- Mindenki megvan? - nézett körbe Kovács tanár úr, homlokát ráncolva. Elég nevetségesen festett fecskében, naptejtől fehérlő bőrrel. Igazából nem értettem mit vár válaszul az igencsak hülye kérdésére. Nem ismertük egymást, pont úgy, ahogy ő sem ismert minket. Nem értettem honnan kéne beazonosítanunk a hiányzó tagokat. Végül azonban csak legyintett és megindultunk a vaskapu felé.
Út közben vadvirágokat szedtem, időnként pedig abba az irányba sandítottam, ahol Erika illegette magát. Bevallom őszintén, féltékeny voltam. Féltékeny voltam arra, hogy - néhány kocka kivételével, akik legszívesebben a mobiljukat vették volna feleségül - mindenki körülötte lebzselt. Nem mintha én nem utáltam volna, ha mindenki velem van elfoglalva. De mégis rossz volt nézni, ahogy körül zsongják őt a helyes, és kevésbé helyes osztálytársak. Cseppet bosszúsan tűrtem fülem mögé szőke tincseimet. Az út elkanyarodott és így az erdő már nem takarta a szemünk elől a lényeget. A Nap sugarai bolondos táncot jártak a víztükrön, a parton boldog gyerekek sikoltásai és morcos szülők fenyegetései visszhangoztak. Kinéztem magamnak egy eldugott, árnyékos zugot, és leterítettem a törölközőm. A fiúk zöme út közbe hajigálta le cuccait és egy gyors sprinttel már a vízben is voltak. Egy darabig csak ültem, és figyeltem, ahogy egymást a víz alá nyomkodják és hangosan ordítoznak. Végül levetkőztem és jómagam is a tó felé indultam.
- Ch, micsoda tehén! - hallottam egy nem túl kedves megjegyzést. Nagyon jól tudtam ki mondta, és azt is, hogy kinek. Nem akartam leállni vele, ezért mély levegőt véve tovább mentem. Erika nem számított azok közé az emberek közé, akiknek adtam a véleményére. Óvatosan lépdeltem le a síkos lépcsőn. A víz kellemesen hűvös volt, derékig ért. Kényelmesen sétáltam befelé, amikor valaki a hátamra ugorva fejem búbjáig a víz alá nyomott. Mikor végre levegőhöz jutottam, éppen arra készültem, hogy a sárga földig lehordom támadómat, amikor Panka, csuromvizes ábrázatával találtam szembe magam.
- Szia! - köszönt nevetve és haját a másik vállára dobta.
- Örülök a találkozásnak! - mondtam bosszúsan, de pár pillanat múltán már együtt nevettünk.
A délután további részét egymás kergetésével és fröcskölésével töltöttük, tudomást sem véve az öreg nénik rosszalló pillantásairól.
- Láttad a fejét? - kérdeztem könnyek közt és előkotortam a pénztárcámat. Idő közben elhagytam árnyékos búvóhelyem és a tó partjára költöztem, Panka mellé.
- Szerinted azért volt vörös, mert leégett, vagy mert csurom víz lett a tökéletesre szárított haja?
- Hmm... fogós kérdés. - böktem oldalba, és együtt indultunk el felfedezni a strandbüfék széles kínálatát.
Végül Panka hotdogot, én pedig lángost vettem. Muszáj volt eltüntetni a számból az ebéd ízének maradékát.
Öt óra felé járhatott, mikor visszaindultunk a táborba. Kellemes szellő fújdogált. Panka egész úton azzal foglalkozott, hogy minél több virágot szurkáljon a fonatomba.
- Akkor este a padoknál?
- Ühüm. Az jó lesz. Hozzak valami kaját?
- Hát, ha a vacsora is olyan lesz, mint az ebéd lehet, hogy nem ártana. - húztam el a számat.
- Ez tény, nos akkor szia!
- Szia! - intettem egyet búcsúzóul, és kénytelen voltam Erika mögött bekullogni a hármas faházba.
Szótlanul húztam fel a hosszúnadrágot és a kardigánomat felkapva, menekülés-szerűen surrantam ki a szobából. A folyosón három fiúval találtam szembe magam.
- Ö, szia! Biztos te vagy Málna.
- Valószínű. - támaszkodtam neki a falnak.
- Erika... nos, sokat mesélt rólad. - fojtotta el a kacagását a legalacsonyabb srác.
- Ó, ezt rögtön gondoltam! - mondtam gúnyosan - De azt hiszem, a fele sem igaz, sőt... Na, de miért is magyarázkodjak nektek? Hiszen, ha rajta keresztül ismertetek meg, már eláshatom magam! Szóval további szép estét! - mondtam kedélyesen, bár legszívesebben visszamentem volna a szobánkba, és az összes, tökéletesre vasalt fekete hajtincsét egyesével téptem volna ki. Miközben próbáltam lazán, és nem feltűnően kijutni a házból, belül fortyogtam. Mégis mit képzel? Bele sem akartam gondolni, miket mondhatott rólam! Mikor már a füves réthez értem, ingerülten, fújtatva közeledtem a padok felé. Most már az összes fiú úgy lát engem, ahogy Erika beállított. Esélyem sincs jó benyomást tenni rájuk. Azzal vigasztaltam magam, hogy a többi lány még sem őt, sem engem nem ismer. Nagy sóhajtás közepette ültem fel az egyik pad támlájára. A szúnyogriasztó fáklyák apró fénypontokként világították be a tábort. Még nem volt sötét, hat óra felé járhatott. Mikor újra felcsendült az evésre szólító nóta, nekem valahogy nem volt kedvem felállni. Tudtam, hogy Erikával nem lesz könnyű dolgom, főleg, ha jóban akartam lenni vele, de ezzel a húzásával végképp elásta magát! Ilyen emberek nem méltók a barátságomra. Végül mégis erőt vettem magamon, de az ebédlő helyett, a focipálya felé vettem az irányt. A labda az egyik kapuban árválkodott, így kihalásztam. Először csak dekázni kezdtem, aztán gyakoroltam néhány, már oly régen alkalmazott cselt. Eszembe jutott, milyen jó meccseket játszottunk a régi iskolámban. Ahol nem csak tökéletesre mázolt Barbie babák jártak az osztályomba, hanem olyan jófej és kedves csajok is, mint Panka. Akikkel nem csak a kozmetikusról és a legújabb táskatrendekről, na, meg a kedvenc témájukról, a fiúkról lehetett beszélni, hanem sportról, könyvekről vagy egy új rapszámról. Észre sem vettem az idő múlását. Ábrándozásomból, és az egyébként már tökéletesen kidolgozott cselek variációiból egy elismerő füttyszó ébresztett.
- Ö, bocsi már itt sem vagyok. Gondolom, nektek ez jobban megy! - azzal egy elegáns rúgással egy kapufáról tökéletes szögben bepattanó gólt lőttem - félpályáról. Néhány srác csak álmélkodott, páran összesúgtak, volt, aki csak tátott szájjal figyelt, ahogy a padok felé távolodtam.
- Végre megvagy! - kiabált Panka, amikor meglátott - Nem láttalak vacsoránál.
- Ez azért van, mert nem voltam ott - vontam vállat, miközben mellé telepedtem. Belemarkoltam a kekszes zacskóba, és rágás közben a pályát figyeltem. Néhányan még most is felém tekingettek.
- Történt valami? - váltott át aggódó hangnembe.
- Nem. Semmi. Csak kár, hogy nem te kerültél az osztályomba.
- Hát ezt én is sajnálom - mondta - de figyi, az a srác feléd mutogat! Idejönnek! - felemeltem a fejem, és felnevettem.
- Ugyan, biztos nem hozzám! Egy fél órája még rajtam röhögtek.
- De! Nézd csak meg! - és igaza volt. Az alacsony, a gebe colos és a koromfekete hajú, napbarnított bőrű srác tényleg egyenesen felénk tartott.
- Nem tudom mit akarhatnak - vontam meg a vállam, és kiharaptam a krémet egy Pilóta keksz közepéből - jöjjenek csak, engem aztán nem érdekel.
- Helló!
- Na, mi van? Csak nem azt szeretnétek tudni, hogy van-e még valami, amit Erika volt szíves nem elmondani rólam? Vagy újabb hazugságok kellenek?
- Hé, csajszi, nyugi! - röhögött fel a colos - Csak azért jöttünk, hogy van-e kedved beszállni a csapatba.
- Milyen csapat?
- Hát a foci! - szólt közbe a fekete hajú - Eszméletlen dolgokat csináltál.
- Ó, hogy a foci! Hát, még átgondolom. Tudod, nem szeretem, ha a hátam mögött kiröhögnek.
- Amúgy Gábor vagyok - nyújtott kezet az alacsony.
- Málna - mondtam és újabb kekszet tömtem a számba.
- Csaba.
- Olivér - ez utóbbi a colos volt.
- Nos, örvendtem a szerencsének. Van még valami?
- Hát, ami azt illeti - kezdett bele Gábor.
- Ne már Gabesz!
- És miért ne?
- Átjöhetnél este. A szomszéd szobában vagyunk - kacsintott felém Gábor és kíséretével együtt visszablattyogott a pályához.
- Hallottad ezt?
- Meghívtak.
- Pontosan! És téged nem! Ez bunkóság. Mondd, nincs kedved velem jönni?
- Hát...
- Nincs hát, Panka! Úgyis egyedül vagy! Beköltözhetnél hozzánk!
- Nem biztos, hogy megengedik.
- Hohó, bízz bennem! - ragadtam karon, és magam után cibáltam, egészen a tanárok faházáig.